Országértékelés és a jövőkép

„Hosszú évek óta érdeklődéssel hallgatom a politikusok évértékelő beszédeit. Amit mindig hiányoltam ezekből, az a jövőkép fölvázolása. Azt azonban aligha állíthatjuk, hogy a kormányfő a maga vonatkozó beszédében ne tért volna ki arra, mire számíthatunk 20 év múlva, a távoli jövőben.

Nemcsak azt szeretné, ha egyetemeink a világrangsorban egy osztállyal előrébb kerülnének, hanem ismertetve »mestertervét«, kijelentette: »Több egyetemünket beviszszük a világ 200 legjobb egyeteme közé«, és az »Innovációra és kutatásra fordítjuk majd a nemzeti össztermék 4-5 százalékát.« Miniszterelnök úr! Kiket akar ezzel a csodálatos jövővel elkápráztatni? Arról az »apróságról« ugyanis egy szót sem ejtett, hogy ezt az ambiciózus tervet hogyan kívánják megvalósítani. Talán azzal, hogy elküldik a 62 évet elért, nagy tudású és még mindig alkotó professzorokat, gyógyító orvosokat? Mintha ez az intézkedés már a bíróknál sem aratott volna nagy sikert, nem beszélve arról, hogy a közelmúltban nevezte ki a felsőoktatással foglalkozó államtitkárnak Klinghammer akadémikust, a Nemzeti Kör tagját, ami azt jelzi, hogy bízik a 70 év fölötti professzor tapasztalatában, éleslátásában, problémamegoldó képességé ben! Az azonban valóban unortodox, a világon egyedülálló megoldás, hogy azoknak az oktatóknak, gyógyító orvosoknak, akik 62. évüket betöltötték és tovább kívánnak dolgozni, közvetlenül a miniszterelnöktől kell engedélyt kérniük erre! Ez az eljárás semmi másra nem jó, csak annak bizonyítására, hogy ebben az országban minden egy személytől, a miniszterelnöktől függ. És akkor csodálkozunk, hogy furcsa dolgokat írnak rólunk a demokratikus világban.”