Devizahitel: pénzügyes átok?

2013. március 13. 12:37

Az eladási árból származó egymilliós veszteséget levonva a bank öt év alatt hétmillió forintot fogott rajtam.

2013. március 13. 12:37
Michnai Attila
Heti Válasz

„A lakást a vételárnál egymillióval olcsóbban, de némi szerencsével gyorsan eladva következett a számvetés, amely megdöbbentő eredményre vezetett. Öt év alatt a bankba ­ ilyen-olyan címen ­mindösszesen 12 millió forintot fizettem, hogy majd az elszámoláskor mindössze négymilliót kapjak kézhez. Vagyis, az eladási árból származó egymilliós veszteséget levonva a bank öt év alatt írd és mondd 7, azaz hétmillió forintot fogott rajtam. Éppen a dupláját az akkoriban meghirdetett öt százalék körüli kamatnak, és akkor hol volt még az árfolyamkockázat, amelynek átka csak ezt követően teljesedett be a devizaadósokon.

Azt persze nem tudhatom, hogy a befizetett summából mennyi lehetett a bank haszna, ám sokat elárul az egész ügyről az, hogy a Bernben élő barátom az ottani jelzálog hitelének kamatát éppen akkoriban alkudta le 1,8 százalékról 1,5 százalékra.

Mindez a pénzügyi kultúra legteljesebb hiánya ­ foglalhatjuk össze a történet tanulságát, miként a többi pórul járt devizaadósét is. Hogy majd az érintettek képviselőinek legújabb, szakmaiatlansága révén azok ügyét lejárató, nevetségessé tevő próbálkozásáról meg ne feledkezzünk. És mindebből a ­ nem teljesen alaptalanul fennálló ­ bankellenes hangulatot meglovagolva az egyik legolvasottabb napilap összeesküvés-elmélettel átszőtt címlap sztorit készített.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. március 13. 17:43
"Az, hogy "nagyon sokak" mit gondolnak, az nem számít semmit. Miért nem vettek fel forinthitelt?" Mert azok az ókos felvevők a feleannyi törlesztőrészletű devizásat választották, mert __elfelejtették__ mondani lehet, hogy 10, lehet hogy 20 éven belül, de az BIZTOS, hogy bukik a deviza.
BőröndÖdön
2013. március 13. 16:41
Köszönd meg a Járainak az akkori kamatszintet,ami miatt nem lehetett forinthitelt fölvenni!
WLaci
2013. március 13. 16:32
Súlyos erkölcstelenség fogyasztásra költő, felelőtlen embereket támogatni közpénzből. A narancsrendszer az idiótákat támogatja, mert rájuk van szüksége szavazóként, de ezzel a nemzetnek árt. Egy idiótákból álló nemzet ugyanis hamar eltűnik majd a versenyben.
Hogyisvan
2013. március 13. 15:44
..itt úgy látszik az hozzám hasonló emberek a leghülyébbek, mert nem vettünk fel devizahitelt! Most a 6-8 évvel ezelőtt markukat dörzsölő okostojások, hiteleit viszont majd az én adómból fogják vagy már fizették vissza (lásd a fidesz nagyérdemű politikusait!)... ..egyébként pedig járai banki kormányzása idején miért nem ugatott jól hangosan a fidesz a magas kamatok miatt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!