Mi a kézművesség? Mi itt, a birtokon kézzel szüretelünk, de a válogatás, a darálás gépekkel történik, és használunk fajélesztőt. Vajon ez a határvonal?
„– Mennyire fontos ez a tíznemzedéknyi kötődés a tájhoz, a szakmához? Befolyásolja ez a mindennapok döntéseit?
– Zoltán fiam nyilván nem efféle szempontok alapján indult el külföldre borászatot tanulni, de összességében aligha lehet ezt a szempontot kiiktatni. Öregszünk, mászunk felfelé egy dombon, és egyre többet látunk meg a világból. Mostani fejemmel azt gondolom, hallatlan érték az, hogy generációkon át kötődünk ehhez a tájhoz. Tessék arra is gondolni, hogy beruházásaink jelentős része, egy-egy szőlőtelepítés, a földek vásárlása ötven-hetven éves távlatra tekint előre. Röghöz kötöttek vagyunk, ezért muszáj más idősíkban gondolkodnunk. Nem véletlen,hogy a borászok többsége konzervatív gondolkodású ember, mert ezt a munkát nem lehet a hagyományok tisztelete nélkül, szabadosan végezni. Mindenben a legjobbat keressük. Legjobbat a földből, a hordóból, mindig az értékekre figyelünk. (...)
– Tudatosan vagy inkább ösztönösen készítik a boraikat?
– Nem én vagyok a borász, a bor készítése nem az én dolgom. Az induláshoz annak idején Gál Tibor barátom nyújtott segítséget, édesapám is sokat segített, most pedig feleségem a főborász, aki a gyes ideje alatt Budafokon az ehhez szükséges szakmai végzettséget is megszerezte. Kitűnő érzékkel, nagy odafigyeléssel irányítja a szakmai munkát.
Én inkább a víziók alkotója, a beruházások megtervezője, a stratégia kialakítója, meg persze a showman vagyok, aki eladja az egészet a világ felé. A birtok jövőjének záloga pedig borásszá váló Zoltán fiam. Mindannyiunk keze rajta van a boron, mert csak így működhet egy családi vállalkozás. Nem alkalmazunk külső szakértőket, a fiam most éppen lent válogatja a szőlőt, múlt héten pedig én voltam a szüreten traktoros, mert éppen úgy hozta a lépés.
– Ez a kézműves borkészítés?
– Ennek a szónak nincs definíciója, így ez a kifejezés nem egyéb, mint verbális borászkodás. Azok használják magukra ezt a minősítést, akik valamiképpen ki akarják magukat emelni a többiek közül. Pedig a legális szférában működő, vagyis nem az olasz import bort magyarító nagyüzemekre éppen olyan szükség van, mint a családi borászatokra. Egyik sem nőhet a másik kárára. Mi a kézművesség? Mi itt, a birtokon kézzel szüretelünk, de a válogatás, a darálás gépekkel történik, és használunk fajélesztőt. Vajon ez a határvonal a kézművesség és az üzemi működés között? Nem tudom.”
Eli Sharabi megdöbbentő őszinteséggel beszélt a Mandiner újságírójának, arról a 16 hónapról, amely során szó szerint a földi poklot élte át.
A tiszás jelölt-jelöltek elsősorban az a felső réteg, amely nemcsak politikai ambíciókkal rendelkezik, de amelynek Magyarországon kisebb vagyonkája, tehát valamekkora szabadsága és mozgástere is van hozzá, hogy belépjen a politikába.
Zavarba ejtő lelkesedéssel dicsérte Orbán Viktor futballpolitikáját, mondván, mindaz a példaértékű segítség, amelyet a magyar kormány közismerten a sportnak ad, a következő nemzedék egészségében, szemléletében, inspirációjában, versenyképességében térül meg többszörösen.
A Tisza elnöke inkább tekinthető egy kontrollfüggő mikromenedzsernek, aki nem látja a fától az erdőt.
Az elmúlt 10 évben nem láttak Brüsszel részéről racionális intézkedéseket.
A kormányfő szerint a gyáravatóval „ma reggel Zalaegerszeg is lép egy nagyot előre.”
Nem a bűnöző, korrupt ukrán vezetők halnak meg a fronton, de ők döntenek.
