„– Más intézményekben, például az ELTE-n nagyobb vihart kavart az átalakítás. Mi a véleménye az egyetemfoglalásokról?
– Az én véleményem az, hogy kikérem magamnak, hogy a felsőoktatást aktuálpolitikai viták szintjére alacsonyítják le. Az egyetem nem átjáróház, hanem a nemzeti tudomány temploma. Ezért van sajátos, érdekeinek védelmét szolgáló autonómiája. A felsőoktatási intézmények nyitottak, de az oktatás maga az, ami nyilvános, nem pedig a terem használata. A hallgatóknak természetesen vannak jogos igényeik, mindazonáltal sokszor használják fel őket különféle célokra, úgy hogy ők ezt esetleg nem is észlelik. Egyszerűen vannak intézkedések, melyek nem népszerűek, de el kell fogadnunk őket. A nincsből nem lehet adni. Ha a magyar adófizető fejével gondolkodom, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy – állami finanszírozás néven – miért áldozzak a fizetésemből egy olyan fogorvos kiképzésre, aki a diploma megszerzését követően azonnal elhagyja az országot. Én finanszíroztam a szaktudásának a megszerzését, ő semmivel nem járul hozzá a magyar büdzséhez, én pedig végül még a fogamat sem tudom megcsináltatni. A társadalomnak ekképpen jogos az elvárása, hogy ne csak a mostani járulékfizetők adják össze a pénzt az oktatásra. A másik oldalon viszont ott van az Y generáció, mely már a torz magyar fogyasztói társadalom szülöttje, tagjai közül sokan szinte elvárják, hogy alanyi jogon járjon nekik a felsőoktatás. Pedig ez nem természetes igény, bár a mai generációkat sem hibáztathatjuk: egy évtizeden át eléggé más lehetőségeket ígértek nekik. Az lenne igazságos, ha csak az élvezhetne állami finanszírozással előnyt, aki valóban tehetséges, nem pedig az, aki preferált szakra jelentkezett. A történelem egyébként arra tanít, hogy a szerzett jogok visszavétele mindig elégedetlenséget szült, így van ez most is.
– A kisebb szakokat, még ha valamilyen szintű állami dotációt igényel is, életben kell tartani. Ön mondta ezt nem is olyan régen. Annyi bizonyos, hogy ez nem a piaci alapú oktatás felé tett lépés lenne. Tartja a véleményét?
