Ők az egyetem

„Ezek a rendbontók, akik némelyek szerint nem eléggé érettek ahhoz, hogy értelmiségivé legyenek, akik akadályozzák a tanítás rendes menetét, a világ legszelídebb, legkevésbé radikális lázadói: a tanáraikat akarják, a stúdiumaikat akarják, Juhász Gyulát akarják, Eliotot meg a dualizmus társadalomtörténetét. Milyen durván felforgató szándékok ezek, édes Istenem! Milyen törékeny erő van ebben, átlag 21 éves bölcsészlányok és fiúk körbefogják, körbesétálják az épületet, amelyet féltenek, és azt kiabálják, hogy az egyetem az övék. Ki volna az, aki nem ilyen, a Bildungban minden erőszaktól irtózó elszánással hívő, csiszolódni vágyó, tündéri stréberekről álmodna, hát nem csak Meseországban van ilyen?

Az én személyes történetem bonyolultabb, nem voltam ELTÉ-s, bár, mint mondtam, két és fél évet dolgoztam egy ELTE gyakorlóiskolában, azokhoz kötődöm, azok is veszélyben vannak, az ELTE gyakorló gimnáziumi része nemsokára bezár. Több bizonyíték (noha, persze, kötetnyi van), mint az, hogy tanítványaik százával álltak ki az elbocsátottakért, hogy – ha mégoly szimbolikus értelemben is csak –, de a testükkel védték őket, aligha kell mellettük. Igenis irtózatos csapás érte a pesti bölcsészkart és a teljes magyar bölcsészképzést. Nem érint közvetlenül, nem vagyok már bölcsész, de enélkül a tudás nélkül nemzeti elbeszélés folytonossága válhat kérdésessé. Akik ezt továbbírták, akik lényegében semmi mással nem foglalkoztak egész életük során, mint azzal, hogy ezt az elbeszélést alakítsák, olyan munkásai a haza ügyének, akik – hát, hogy ne mondjunk semmi nyerset – nem ezt érdemelnék. Nem ilyen távozást.”