zműves orkészíté I.

„Tehát: megihletett a SAP pince őszinte és közvetlen alkotóművészének a tavalyi mondata, a beazonosíthatóság kedvéért nevezzük őt mondjuk Tibornak. Módfelett kedvelem Tibort, nagyon hasonló a személyiségünk, ő is végtelenül nyugodt, békés és közvetlen fickó. (Ráadásul mindkettőnknek van diszlexiás kollégája, bár erről nem szoktunk diskurálni.) Tibor kérdésre válaszolva elárulta, hogy azért maradt a 2011-es borokban kb. 10 gramm maradékcukor, mert itt állt le spontán a spontán erjedés spontán folyamata.

Kérdeztem, hogy hogyhogy. Hát hogyhogy hogy. Novemberre jutottak el idáig a borok, és akkor jöttek a hidegek, lehűlt a pince, megdöglöttek az élesztők. Így esett, hogy. Az én állam meg le, lévén tökéletesen érthető és őszinte a válasz, mégis váratlanul ért. Két kézzel tapinthattam a meghirdetett benemavatkozás filozófiáját a koncepció megvalósulásában, mégis, valamiért úgy éreztem, hogy (szigorúan saját hatáskörben eljárva) inkább ad hoc borkészítésnek nevezném ezt a módszert, semmint kézművesnek. Merthogy így épp inkább mívetlen a portéka, mint míves.

Távol álljon tőlem, hogy valakinek az anyagi lehetőségek hiányát rójam fel (miszerint ennyire fűthető fel a pince), mégis eszembe jutottak a kis, kézműves pincék kis, kézműves radiátorai a kis, kézműves nejlon takarófólia mögött, amint fűthetővé próbálják varázsolni a fűtetlen tartályokat, hordókat, egy-egy lassan erjedő tétel kedvéért. A borokat meg tipikussá, bármennyire konformistán is hangzik ez.

(A tipicitás Andrew Jefford által is feszegetett értékeiről máshol esik majd több szó is.) Na jó, mondjuk inkább úgy, hogy az előzetes elképzelések szerint valóvá. És ezzel már fel is tettük, hogy létezik valami ideál a tevékenység végeredményéről a fejekben. Mert mindig létezik.”