Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

A Fidesz holdudvaráé az Agrárkamara?

2013. február 06. 20:46

A kamarai választásnak nevezett színjáték szabályait a jórészt a kormányközeli Magosz vezetőiből álló átmeneti elnökség dolgozta ki, és csupán egyetlen szervezet, a Magosz állított listát minden megyében.

2013. február 06. 20:46

„Az Orbán-kormány az agrárkamarát is saját klientúrájára bízta - ez derül ki a szervezet honlapján nyilvánosságra hozott listákból, amelyek a kamarai választások jelöltjeit ismertetik. A Párbeszéd Magyarországért (PM) tiltakozását fejezi ki a szakmai köztestület és a kamarai önkormányzatiság megcsúfolása miatt, és követeli a választások azonnali felfüggesztését, valamint egy új választási szabályzat elkészítését, amely biztosítja a szavazás valóban demokratikus lebonyolítását.

A kamarai választásnak nevezett színjáték szabályait a jórészt a kormányközeli Magosz vezetőiből álló átmeneti elnökség dolgozta ki, és csupán egyetlen szervezet, a Magosz állított listát minden megyében. A tagok, a gazdálkodók szavazata, így csak formalitás, arra korlátozódik, hogy az egyetlen zárt lista feletti, egyetlen karikába berajzolja az X jelet.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Amellett, hogy a magyar agráriumot a jövőben megszervező új köztestület küldöttlistái a teljes Magosz vezérkart tartalmazzák, a leendő agrárkamara küldöttei között ott vannak a Fidesz holdudvarának oszlopos tagjai is, akiket az Orbán-kormány a kistermelők kárára hozott helyzetbe az állami földekkel. Ilyen például a Felcsút környékén 1300 hektárral „jutalmazott” Búzakalász 66 Kft., vagy Prettl Nándor fideszes megyei önkormányzati képviselő, aki családtagjaival több, mint 200 hektár állami földet nyert tavaly Baranyában. Helyet kapott a Puszta Agro 2010 Kft. is, amely több mint 400 hektár állami földet nyert Borsod megyében, illetve a Héjja Testvérek Kft., amely több mint 1000 hektár állami föld bérletét nyerte el húsz évre Csongrád megyében.

A PM szerint így eldőlt, hogy a kistermelők, családi gazdálkodók, a falvakban kétkezi munkával megélhetést keresők érdekeit az új Agrárkamara sem fogja képviselni. Így a jelenleg alulról szerveződő települési gazdatanácsoké lesz a feladat, hogy kezükbe vegyék saját érdekeik képviseletét. Az ügyben tapasztalt többszörös jogsértés miatt a PM az ügyészséghez fordul.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2013. február 07. 23:57
Nem lepődöm meg. Ezek a vörösnácik mindenből levezetik hogy a" Patás Zorbán" a hibás. Még ti csodálkoztok, hogy már esélyetek sincs a hatalomba visszajutni? Mert, valósággal kielégültök a fröcsögő gyülölködésben. Ez nem érték, egy ország számára. Nem vagytok ti, semmire sem jók. Kukába veletek, :-)
Válasz erre
2
0
=nessuno=
2013. február 07. 23:39
A tagoknak nem sok beleszólása lesz a kamara dolgaiba. Befizethetik a tagdíjat, aztán csönd. Csak a regisztrációs 5000 forintból összejött majdnem 1 milliárd...;) Ha megnézed a küldöttlistákat, láthatod, hogy válogatott, híthű emberek. Nem fognak lázadozni, megszavazzák akit, amit kell, mint a frakcióban...Fogadok veled, hogy egy elnökjelölt lesz.;):))) Egy a lista, egy a jelölt, nem kell megzavarni az egyszerű embereket a választás lehetőségével. Ilyen "választás" a 80-as évek óta nem volt.
Válasz erre
0
1
csadtoselemér
2013. február 07. 07:40
Rebi, ti miért nem állítottok listát? Persze, ahhoz a vidéket kellene járni és dolgozni is kellene, nemcsak kivülállóként pofázni. Megértem, hogy Schiffer fúrása és a posztkomcsikhoz való dörgölőzés fontosabb volt, mint az agrárkamarai választás.
Válasz erre
5
2
hunavar
2013. február 07. 02:58
Lehet menni szénát "lapátolni" !
Válasz erre
5
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!