Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Hát hogy vagy? Idehaza csak annyi történt, hogy a politika még mindig Lehet Más.
„Kedves külföldre távozott unokatestvérem, hát hogy vagy? Idehaza csak annyi történt, hogy a politika még mindig Lehet Más: a belőlük kiszakadt, velük szót váltani nem tudók új önmeghatározása a Párbeszéd. Akik folyamatosan háborúznak, az pedig a Békemenet. Akik kizárják a fél országot a gondolkodásukból, azok a Nemzeti Együttműködők. Akik először komoly veszélyt jelentettek a hatalomnak, na, ők a HaHa. A Szolidaritás gyűlöli Orbánt, az egyemberes szervezet neve: Milla. Akiknek, nem esélytelenül, de egyedül kell megpróbálniuk a harcot, mert nem sikerült megfelelő szövetségbe szerveződni, ők az Együtt. Az Éhségmenet pedig az, amelyben éhezők már biztosan nem tudnak részt venni. Jó munkát külföldön, jelzem, már ötszázezren vagytok.”
