Soha nem találkoztam Anima-rajongókkal

„De gondolom, érted, hogy miről beszélek: nagyon viccesnek tartom, amikor hazai popkultúrából emblematikus emberek megfejtenek dolgokat. Amikor az ember kritikusan próbálja a saját életét nézni és derűvel visszagondolni, akkor folyamatosan hibákat talál. Ezeken megpróbál javítani, de nem kell ezzel feltétlenül a plénum elé állni. Az egy kereszt, amikor valakinek a dolgai nagyon ismertek lesznek. Azokat a kedvenceimet, akiket nagyon sokat hallgatok, nagyon irigylem, hogy kizárólag értő közönségük előtt játszanak, és nem szembesülnek elvárásokkal. Aki hosszú éveken keresztül ezrek meg tízezrek előtt játszik, annak nagyon komoly elvárásokkal kell szembesülnie, ami sokszor bénító lehet alkotási szempontból, főleg olyannak, aki mindennap mást szeretne létrehozni stílusra, kompozíciós közhelyekre fittyet hányva. Közben meg záporoznak az elvárások, hiszen mégiscsak egy popzenekart csinálsz, fesztiválokra jársz stb. És az baromi kellemetlen dolog, mert nem vagyunk egydimenziós emberek, és ahogy a társaimnak, nekem is sok más énem van: az apa, a férj, a hc-rajongó, a focirajongó, az irodalomfan, a rengeteg zenei stílusban elmerülő énem. Ebből a sok énemből csak egy az, ami az Animában megjelenik, és az is mindig mást akar, mert unatkozik, és szereti, hogyha izgalmas az élete meg az alkotásai. És ahogy öregszem, egyre jobban akarok új dolgokat létrehozni, ezért csinálok projekteket, mert most érzem magamat a legrobbanékonyabbnak ötletek szintjén. Én egy zenemániás srác vagyok, aki boldog attól, amit csinál, ennyi a sztori. Most sokkal szenvedélyesebben szeretem a zenét, mint bármikor. Rajongó vagyok, nagyobb, mint mondjuk tizenöt vagy húsz éve. Nem értem azokat, akik nem érdeklődnek az új dolgok iránt, mert az zavarná őket saját hangjuk interpretálásában. Az biztos, hogy amiért elkezdtem zenét csinálni, az is a rajongásból jött; azokból a kísérletező dolgokból, amelyeket annak idején hallgattam, mondjuk a punktól a Laibachon át - erről írtam a diplomamunkámat is - Genesis P-Orridge-ig. Ez mind én vagyok, ezért nem tudom se a saját, se a zenekar pályáját egy egyszerű koodinátarendszerben elhelyezni. Mert nem is lehet.

Mi az, amit kritikusan szemlélsz?

Ideologikus, zenét agyonnyomó üzenetjellegű dolgokkal biztos, hogy már nem bombáznám a zenekaromat és a közönséget. Ez egy erőszakos attitűd, és ettől abszolút ódzkodom. Nagyon őszintén, erősen hittem, hogy a viszonylagos népszerűségünk kihasználható ideologikus tartalmak küldésére. De ez inkább eltántorítja az embereket a zenehallgatástól. Ami miatt nem bántam meg, az az, hogy abban az adott pillanatban ez volt az egyedüli lehetőség arra, hogy megnyugtassam a saját lelkemet, hogy megtettem a magamét. Voltak évek, amikor egyáltalán nem voltam hajlandó zenéről beszélni, hanem folyamatosan nyomattam a politikai-társadalmi szarságokat, ami egy nagyon fontos dolog, hasonlóképpen gondolkodom most is - de olyan kérdésekkel, mint bal-jobb-rendszer, meg mész-e szavazni vagy nem, nem akarok soha többet foglalkozni. Vannak politikai garnitúrák, amelyek a maguk szintjén mindenképpen megrontják az embert, meg rossz érzéseket keltenek a társadalomban, de ezek között különbséget tenni színek meg megnyilvánulások alapján, nos, ez teljes hülyeség. Nem bánom, hogy élénk társadalmi szerepet vállaltunk annak idején, de már nem tűzném ki a zászlónkra. Mert ezt ma már totálisan magánügynek gondolom, meg ugye a politizálásba való belekapaszkodás nagyon felszínes, és a benne sokat szereplő meg menthetetlenül bonóssá válik. Persze maga a popzene is nagyon felszínes műfaj, de még ezzel sincs baj, elférnek az ember életében ezek a dolgok, és én egyáltalán nem bánom, hogy vannak felszínes percdolgok az életemben. Érted, BL-kártyákat is gyűjtök, mint egy óvodás, és a pénztárosnőnek azt mondom, hogy a gyerekemnek viszem. Ezek beleférnek, a napi politikai események kommentálása meg nem.

A politizálást kétféleképpen lehet érteni az Anima esetében. Az egyik az, hogy nyilatkozatokban vagy dalszövegekben elhangoznak-e politikai kijelentések vagy jelmondatok. De lehet egy másik, tágabb értelemben is venni: arról a multikulturális attitűdről van szó, ami a zenére jellemző; amit a Shalom című lemez borítóján olvasható Bartók-idézet jellemezhet: »A 'faji tisztátalanság' határozottan jótékony hatású...«

Igen, az egy up to date gondolkodás volt '93-'96-ban, teljesen más szituációba kerültek akkoriban ezek a gondolatok, mint egy ilyen trendivé váló, idegesítő, hipszterkedős mai szituációban. Képzeld el azt a furcsa ellentmondást, amikor az embert beazonosítják egy ilyen szcénával, és azt gondolják róla, hogy ő vindikálja magának azt a jogot, hogy okosakat mondjon, és közben az ember minél többet tapasztal, annál inkább rájön arra, hogy milyen keveset tud bármiről.

Tehát a multikulturális attitűdtől is eltávolodtál?

Maximálisan. Napi politikai értelemben biztosan. Ezek csak hívószavak, amiknek túl sok értelme nincsen.”