Minden nagyon szép, minden nagyon jó

2013. február 26. 19:09

Nem valószínű, hogy a ebben a helyzetben a hurráoptimista sikerpropaganda bizonytalankodók tömegeit nyerné meg, a Békemenetnek meg aligha van szüksége győzködésre.

2013. február 26. 19:09

„Talán nem a legalkalmasabb időpontban – Zsiga Marcell és Szijjártó Péter csodálatos gyarapodásának napvilágra kerülésekor – döntött úgy a kormány, hogy néptájékoztató akciósorozatot indít, amelynek potom félmilliárdos költsége »további 495 millióval megemelhető«. Mindezt akkor, amikor a közintézményeknek 62 milliárd forint tartozása van, az ELTE-n pénzhiányra hivatkozva zsinórban rúgják ki az oktatókat, a foglalkoztatási mutatók nem javulnak, vagyis a hiánycél tartása az adófizetők számának növekedése helyett ismét csak megszorításokkal fog működni.


Mire jó ilyen helyzetben – a Nemzeti Konzultáció csúfos bukása után – egy effajta kampány? Hogy »Magyarország jobban teljesít« címszó alatt »tájékozató füzetet küldenek ki minden háztartásba, óriásplakátokat helyeznek el a közterületeken, és a nyomtatott, valamint az online médiában és a rádióban, televízióban is tájékoztatják a lakosságot 24-25 különböző területről, úgy mint a rezsicsökkentés, a nyugdíjak, valamint a közbiztonság«. Arról a közbiztonságról beszélünk ugyebár, amely az elmúlt időszakban, a második Orbán-kormány éveiben nem javult, hanem romlott.

Nem valószínű, hogy a ebben a helyzetben a hurráoptimista sikerpropaganda bizonytalankodók tömegeit nyerné meg, a Békemenetnek meg aligha van szüksége győzködésre.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2013. február 27. 01:50
"Én semmi mást nem várok tőled, mint a 2010 óta való sikerek ismertetését. Hány kilométer autópályát adott át a fidesz. Hány új iskolát, felújított iskolát adott át a fidesz? Mondj valami sikert legalább!!!!!!" Éppen az ilyen tudatlanok számára készül a kiadvány! :)
Válasz erre
2
3
Justicia
2013. február 27. 00:01
Ez a drága szórólap tulajdonképpen magyarázkodás. Aki pedig magyarázkodik, az önmagát vádolja (persze ezt észre sem veszik sem orbánék, sem a hívek). Vagy netán magukat akarják meggyőzni ? kötve hiszem, mert akkor kételkednének, ami náluk lehetetlen, az csak értelmes emberek "hibája". Viktor szeretünk, életünket és vérünket stb.A vezér csalhatatlan.
Válasz erre
4
4
cutcopy
2013. február 26. 23:42
"a hiánycél tartása az adófizetők számának növekedése helyett ismét csak megszorításokkal fog működni" Sirassuk hát megint a bankokat, multikat, az energetikai és távközlési mogulokat..
Válasz erre
3
4
peterd127
2013. február 26. 23:22
kedves papp laci az ellenzék kampányában ugye semmi kivetni valót nem veszel észre? Az úgy jó ahogy van, úgy hazug és korrupt ahogy van, az teljesen természetes?! lacikám, gondolod, hogy ezzel a fasiszta retorikával szavazatokat menthetsz az ellenzéknek?
Válasz erre
1
8
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!