Az internet, a válságadó és a zsidók

2013. február 01. 09:12

De komolyan, egy húsz éve szolgáltatásból élő ember még mindig nem tanulta meg, hogy nem sértegetünk társadalmi csoportokat, főleg, ha ügyfeleink között is vannak tagjai?

2013. február 01. 09:12
Nyüzsi
hvg.hu

„Amit viszont nem tartok természetesnek, hogy az egyik ilyen történetbe belekeveredett egy olyan ügyfél is, akinek történetesen nagy (elmondások szerint húszmilliós) háza volt, és mivel rosszul kapta meg szerelőnk a címet, ezt nem találta meg egy darabig, amikor pedig igen, nos, akkor elkezdett kiabálni, hogy »a tetves zsidók még ezt sem tudják megtenni«. Mert akinek nagy háza van, az következtetésképp gazdag, tehát nyilván zsidó, sőt, tetves zsidó, mert ez az epitheton ornans.

Jómagam nem tartozom azok közé, akik egy szimpla zsidózáson ki tudnak akadni, járok én kocsmába Pesten, és még csak nem is rózsadombi villából, de az a helyzet, hogy ha nem elfelé menet kezdi ezt a szöveget, valószínűleg komolyan összevitatkozunk. Mert én internetszerelést kértem, nem öt perc gyűlöletet, meg elképzeltem, milyen lenne, ha még anyámmal laknék, akinek az apja (az én nagyapám) történetesen zsidó volt. Szóval tartom én, hogy nem lehet minden antiszemita mellé közlekedési rendőrt állítani, meg különben is, a zsidókat nem igazán diszkriminálják manapság minden utcasarkon – ilyen szempontból a cigányozás és hajléktalanozás sokkal idegesítőbb. De komolyan, egy saját bevallása szerint húsz éve szolgáltatásból élő ember még mindig nem tanulta meg, hogy nem sértegetünk társadalmi csoportokat, főleg, ha ügyfeleink között is vannak tagjai, és próbálnak a lehető legudvariasabban viselkedni velünk?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Claypool
2013. február 01. 11:57
Nyüzsi magára vette! Vajon miért? :D
GV0917
2013. február 01. 11:47
Jaj jaj, de csúnya dolgot művel a hvg.hu.! Aztat mongya: nem nőtt fel ez a magyar társadalom,hogy ne sértegessen má' olyanokat,akik netán az ügyfeleik,vagy igy-úgy kapcsolatban állnak velük! No szép dollog.Azt juttataja eszembe, mikor a Móricka el akar menni a moziba és kap két pengőt.Summa summárum,a Groszmutter lebeszéli,ne költse a pénzét rossz lányokra.Arra a célra két pengőért ő is megfelel. A dolog működik, mire belép a fater! "Te alávaló,hogy mersz te az ÉN anyámmal...???? Mire a válasz: -És te az ENYÉMMEL????? No hát a hvg már nagyon mindenkit B--tott! Arra nem gondol egyszer az övét is??????
nemértem
2013. február 01. 11:35
szerintem igaza van a cikk írójának, de mégis, ki a f*szt érdekel egy ilyen hétköznapi sztori (már bocsát)? miért kell belőle újságcikket gyártani?
OberEnnsinnen
2013. február 01. 11:33
Túl sok a homokszemcse az emberek egymás közötti áttételeiben, de mondhatjuk azt: A küllők közé valakik folyamatosan botot dobnak. (Ezt az emberek nagy része látja, inkább érzi így.) Időnként a biztosítószelep nyit, kiáramlik a gőz. Van bizonyos jelzésértéke. De szerintem nem elsősorban a zsidóság ellen irányul. A probléma az, hogy Nyüzsi verzióját ismerjük, a szerelőét nem. Ezt akár homokszemcsézésként is értékelhetjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!