Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
Lásd a mandiner.hu nevű nagysikerű jobboldali médiavállalkozás mélyenszántó videointerjúját Zagyva György Gyula jobbikos képviselővel.
„Kipróbáltuk már, hova vezet a fajgyűlölet, az uszítás, az az állapot, amikor társadalmi feszültségeket elsősorban etnikai alapon kiválasztott bűnbakokra terelnek át politikusok, értelmiségiek és persze közemberek. A fél világ belepusztult. Mert azt is tudjuk, kipróbáltuk, hogy az ilyen agresszív és rasszista feszültséglevezetés nemcsak a zsidókat, a cigányokat, a kommunistákat, a melegeket vagy éppen fizikailag-szellemileg nem teljesen egészséges polgártársainkat veszélyezteti, hanem végső soron mindent és mindenkit.
Szégyen, hogy Magyarország ezt nem tudta és nem tudja, ezért úgy tesz, mintha lehetne békésen és szankciók alkalmazása nélkül együttélni Szálasi követőivel**. És szégyen, hogy Gaudi-Nagy büntetlenül megengedheti magának, hogy sok millió magyar állampolgárt sértegessen, amikor az ellene indított kizárási eljárást Magyarország elleni támadásnak minősíti. Épp akkora szégyen, mint amikor Orbán a maga 1,6 millió szavazóját (meglátjuk 2014-ben, van-e valóban ennyi) nevezi ki Magyarországnak.
(…)
** Lásd a mandiner.hu nevű nagysikerű jobboldali médiavállalkozás mélyenszántó videointerjúját Zagyva György Gyula jobbikos képviselővel.”