Zárt kapuk

„Nincs olyan focisiker, amely lemosná a gyalázatot. Nem éri meg, hogy legyen. Az érné meg, hogy egyszer végre azokat is sújtsa a nemzeti gyalázatból származó hátrány, akiknek a focisiker számít. Ők csak ebből értenek.

Hosszú évek óta süketelnek arról, hogy le kell törni a futballhuliganizmust, a rasszista üvöltözést, a mocskoszsidózást, az oláhozást, a trianonozást. Nem történik semmi. Senki nem tesz semmit. Vannak, akiknek nagyon jó így. Éppen így jó. Az egyetlen, ami érzékenyen érinti őket, a futballkatasztrófa. Attól talán még észhez tudtak volna térni.

Nagy-Britanniában a csapatokat tették felelőssé a szurkolótáborukért, és nemcsak holmi zárt kapus ejnyebejnyére futotta. Drasztikus intézkedéseket hoztak, minden stadionon belüli és kívüli rendbontás ellen keményen felléptek. Évekig tartott, de eredményes volt. Nálunk a cinizmus, az üres ígéretek hazug parádéja, a csőcselékkel összekacsintó álszent nehezményezés gyakorlata tart évek óta.

Most meg a behemót fölháborodás az enyhe bünti miatt.”