Van-e jobboldali kultúrpolitika?

„Ezen a ponton kapcsolódik össze a kultúrpolitika a kormányzati sikeresség kérdéskörével. A kormányzás kezdeményezés, elmozdítani valamilyen irányba, »felfelé« vagy »lefelé«, a magyarok politikai közösségét. Az emelkedés feltétele az egység megteremtése, hogy legyenek olyan kérdések, amelyekben egyetértés van minden magyar között. Míg a szűken értett kultúrpolitika a »vitáról« szól, a kormányzati sikeresség feltételeként szemlélt kultúrpolitika a »közmegegyezésről«. Nem az előbbin, ami állandóan ki van téve az »itt és most« viharainak, hanem az utóbbin, ami természeténél fogva nem illeszkedik a választási ciklusok bioritmusához, múlik minden konszolidációs politika sorsa.

Ebből következik a második megállapítás: a jelenlegi jobboldali kormányzat egy olyan nem szakpolitikaként szemlélt kultúrpolitika mellett elkötelezett, amely »felfelé« akarja elmozdítani a magyarokat egy »erős Magyarország« víziója jegyében, ebben akar »közmegegyezést« elérni. Míg  a szűk értelemben vett jobboldali kultúrpolitika alternatíváját a »liberális« adja, a kormányzati sikeresség feltételenek tekintett kultúrpolitikának a »szocialista hatalompolitika« maradványait kell felszámolnia. A »merjünk kicsik lenni« szemléletet, a »jobb nem ugrálni« életbölcsességet, a felvállalt gyengeségtudatot, a hétköznapi élettől a diplomáciai ügyek intézéséig mindent átható meghunyászkodást, a másoknak való megfelelési kényszert, a gyengeséget. Hiszen a magyar politikatörténet milyen sikerkorszaka kötődik a lebeszélés kultúrájának uralmához? Semmilyen. Érdemes tehát megpróbálni a »magabírás«, a »kiállás«, az »állhatatosság«, a »leleményesség«, a »magyar érdek« és végső soron az »erő« útját.

A jobboldali konjuktúra időtállósága, egyúttal egy jövő felé nyitott politikai közösség lehetősége múlik az így értett kultúrpolitika sikerességén.”