A szomszéd lóhúsa mindig zöldebb

„Nyugatról nézve (Közép)-Kelet-(vagy itt:Közép?)-Európa nem látszik a vasfüggöny több mint 20 éves lehullása után sem másnak az átlagpolgár szemében, mint ami korábban volt: egy egységes, érthetetlen, szegény és bűnös térségnek. A sztereotípiák ráadásul nem a kommunizmussal születtek meg, ez csak szerencsétlenül rájátszott a létező fals képre. A 19. századtól kezdve élt az a modern, de kedvezőtlen prekoncepció a keleti régióról, amely a mai napig képes volt túlélni – vagyis, amelyet a mai napig nem tudtunk (akartunk?) lebontani.

Ez a nyugati attitűd, amely a lengyel vízvezetékszerelőkkel való riogatást ugyanúgy kezeli, mint a »muszlim-veszélyt«, egy egyértelműen kirekesztő, diszkriminatív hozzáállás. Szerencsére nem mindenhol és nem mindenkire jellemző. De nézzünk a lelkünk mélyére: milyen előítéletek léteznek a közép-európai népekben a kelet-európai népekről? Mit gondolunk az oroszokról és a még keletibb testvérekről? Pont ugyanolyan lenézés kerülgeti a kelet-európait velük kapcsolatban, mint amit mi váltunk ki a nyugatiakból.

A romániai lóhúsbotrány, a magyar médiatörvény és libák, a szlovák kettőskereszt az eurón, a lengyel vízvezetékszerelők mind más megjelenései ugyanannak az előítéletnek. A kárörvendés helyett tehát egyetlen dolgunk van: közösen fellépni és együttes erővel emelni a közép-európai térség imázsát. Már a geográfiai elnevezés is gyanús, hiszen Prága, Ljubjana is nyugatabbra fekszik Bécsnél, tehát egyértelműen egy politikai dobozolás esete áll fenn, kulturkampf, a maga módján. Meg kéne tehát határozni, hogy melyek a közép-európai identitás mindannyiunk számára közös elemei...”