A Fidesznél eleve bárki jobb lenne, de Magyar még egy csodalény is, úgyhogy kuss

Gondolom, akkor innentől úgy kell emlékezni, hogy én az elmúlt másfél évben kritikátlan rajongással, zajos hőbörgéssel ráerőltettem Magyar Pétert az ellenzékre.

A hazai vállalkozások számára egy dolog mindenképpen nagyobb fenyegetést jelent a bonyolult adminisztrációnál: a menetrendszerűen érkező egyszerűsítési program.
Az NGM a távolléti díj új szabályozásával egyszerűsítette az adminisztrációt. Az egyszerűsítés olyan jól sikerült, hogy a jogértelmezést segítendő a Nemzeti Munkaügyi Hivatal módszertani segédletet is készít a távolléti díj kiszámításához – áll a tárca közleményében.
Már az sem lebecsülendő teljesítmény, hogy a szabadság idejére járó bér kiszámításának egyszerűsítésével sikerült mindenkit összezavarni, és míg korábban az adott hónap fizetése nem függött a fizetett szabadnapoktól, addig most már lehet taktikázni, hogy akkor februárban, júliusban vagy szeptemberben menjen-e szabadságra a t. munkavállaló. Ennél is nagyobb siker azonban, hogy a január 1. óta hatályos szabályozásról a tárca februárban is csak annyit tud mondani, hogy készül majd módszertani segédlet a számításokhoz – a Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján egyelőre nyoma sincs e csodaszernek, hiába telt már el tíz nap az NGM közleményének kiadása óta.
A hazai vállalkozások számára egy dolog mindenképpen nagyobb fenyegetést jelent a bonyolult adminisztrációnál: a menetrendszerűen érkező egyszerűsítési program.