Mandoki: Az integráció a bevándorlók felelőssége
A Nyugatra „disszidált” rockzenész azt írja, mivel akkoriban egy szót sem beszélt németül, az első dolga volt, hogy minden szabad percében tanuljon németül.
Sokaknak érdeke lehet, hogy a Jobbik nem hogy a választás megnyerésére, de a királycsináló szerepre is esélytelenné váljon.
Poszt-eszdéeszes mozgolódás az árok egyik, poszt-csurkai mocorgás a másik oldalán: 2013 első napjaiban is rendkívül sok újdonsággal szolgál a magyar közélet. Míg Fodor Gáborék a talán fél tucatnál is több új-balliberális erővel mérkőznének meg a maroknyi SZDSZ-árváért; a rég tetszhalott MIÉP beosonása a parlamentbe akár egy nagyobb politikai küzdelem nyitánya lehet.
A MIÉP-et képviseli a jövőben az Országgyűlésben Endrésik Zsolt és Rozgonyi Ernő volt jobbikos politikus, függetlenné vált honatya; valamint Nagy Tibor, Tiszaeszlár polgármestere – jelentette be Fenyvessy Zoltán, a MIÉP elnöke. Fenyvessy Zoltán elmondta azt is: a politikusok „konstruktív ellenzéki” magatartást folytatnak majd az Országgyűlésben, vagyis a kormánypártok azon indítványait támogatni fogják majd, amelyek „az ország és a nemzet érdekeinek megfelelőek”.
Sokszor írtunk már a Jobbik sorsának alakulásáról: a 2006-os hazai politikai, majd a 2008-tól mélyülő gazdasági és az ezzel párhuzamos társadalmi válságból táplálkozó szervezet 2009-re (EP-választás) és 2010-re (parlamenti választás) kifutotta magát, szépen követve egy radikális erő megjelenésének és növekedésének törvényszerűségeit. 2010 óta azonban nagyjából egy helyben jár a népszerűsége: a középre nyitással, az üzenetek mérséklésével a legradikálisabb hangadókat veszítenék el; az egybites melldöngetéssel és légvárépítéssel viszont a józanabb radikálisokat idegenítenék el maguktól. Ehhez társul a túl gyorsan megnőtt párt gyenge káderállománya: már a választások előtt, de azóta is a leglehetetlenebb sztorik derülnek ki egyes alakjairól. Eközben a radikálisok örök dilemmájával és belső szervezeti feszültségével, a ki az igazabb, ki a radikálisabb, ki a nemzetibb? versenyével is szembe kell nézniük. Nem csoda, hogy az elmúlt szűk három évben sokan távoztak a pártból, ki ezért, ki azért.
Viszont. Bármely hiteles hazai gazdasági adatot látva, vagy éppen csak az országot nyitott szemmel járva beláthatjuk, hogy még mindig nem a kibontakozás, a növekedés, a perspektíva tágulásának időszakát éljük. Ebből következően a politikai radikalizmus – s az itthoni hagyományokból, körülményekből kiindulva annak jobboldali változata – továbbra is erős marad Magyarországon. Különösen a válságrégiókban maradhat tartós a jobboldali radikalizmus befolyása.
Az akut társadalmi feszültség, a választók dühe és türelmetlensége tehát adott. Politikai képviseletük viszont egyáltalán nem magától értetődő: a Jobbik maga nem egy nagyon mélyen beágyazott, egységes és stabil politikai szervezet, hanem különböző szubkultúrák laza hálózata, amelynek politikai képviseletét jelenleg a belső feszültségektől terhes, sok ismert arcát elvesztő Jobbik adja. Hangadó politikusai sorozatos elvesztésével a Jobbik maga is arcát vesztette, és a folyamat logikus következménye, hogy az eltávozott, megsértett személyek – a pont őket a hiteles radikalizmus képviselőinek tartó szavazókkal egyetemben – aktívak maradnak, új erőt hoznak létre, vagy csatlakoznak egy, már meglévő szervezethez.
A MIÉP már Csurka utolsó éveiben is csak árnya volt önmagának: az öreg bölény és mindvégig kitartó, vele együtt megöregedő famulusai alkották a pártot. Csurka István munkássága azonban mind a mai napig hiteles a magyar jobboldal jelentős részén – és igen, nem csak az acsargó antiszemiták között. Csurka meghalt, de szelleme él. A MIÉP most csak egy csontváz – de ki tudja, lehet, hogy újra életet lehelnek belé.
A megtépázott Jobbikkal szemben a MIÉP-márkával, néhány csatamezőt megjárt arccal és a Jobbikból kiszerető, lelkes ifjú radikálissal lehet valamit kezdeni. Mondjuk – immár kvázi parlamenti erőként – széljobbról kritizálni a széljobbot, s – a máris meghirdetett konstruktív ellenzékiséggel – pufferzónát alkotni a kormány és a Jobbik között. Mindezt Csurka sokak számára hiteles örökségét felvállalva, de immár Csurka személyes jelenléte nélkül.
Van tehát mozgástér, van tér a politikai játszmákra a radikális jobboldalon. Sorolhatjuk a tényezőket: a válságban lévő Magyarország, a válságrégiók helyzete, az ottani szavazók kiszámíthatatlansága, a kiforratlan radikális szavazótábor, az újfajta szabályok alapján lebonyolítandó jövő évi választások előzetes bizonytalansága... Nem lennék meglepve, ha a MIÉP a következő egy évben újra életre kelne, akár pár százalékot is lecsípve a Jobbikból. Sokaknak érdeke lehet, hogy a Jobbik nem hogy a választás megnyerésére, de a királycsináló szerepre is esélytelenné váljon, amivel el lehetne kerülni a ma nem kizárható eshetőséget, a Fidesz-Jobbik-baloldal tripla egyharmados, a magyar demokráciára nézve gyilkos patthelyzetet.