„In medias res. Mindenkinek kell az élete folyamán egyszer, egyszer komoly, fajsúlyos döntéseket hoznia. Ezek nem a »milyen úton menjek dolgozni«; »mit ebédeljek«, »mit vegyek karácsonyi ajándéknak«, „tetszeni fog a főnökömnek, ha így csinálom«, »melyik nyakkendő illik az inghez«, »mérgesek lesznek rám« , hanem például: »Külföldre megyek dolgozni«; »Feleségül vegyem?«; »Hozzá menjek?«; »Nem csinálom tovább«; »Mást akarok csinálni”; »Belevágok« típusú döntések.
Én 3 évet gondolkodtam az utolsó 3 kérdésen. Azon, hogy feladjam a munkahelyem biztonságát és belevágjak, abba, amibe nagyon kevesen, hogy energiám legnagyobb részét a versenyevezésbe tegyem, ameddig van értelme, vagyis ameddig bírom, és még versenyképes vagyok. Erre életkorilag most van utoljára lehetőségem, esélyem. 30 éves leszek. Szervezetem még ideális esetben 4-6 maximum 8 évig tudja fejleszteni magát állóképesség terén. (...)
A legfontosabb, hogy 2013. január 1.-e után soha többé nem fogom úgy érezni, hogy rosszul döntöttem. Lehet, hogy belebukok és nem fog sikerülni, lehet. De az biztos, hogy az utolsó erőmmel is azon leszek, hogy győzzek, hogy legyőzzem a kishitűeket, legyőzzem azokat, akik szerint csak a genetika számít a sportban, akik szerint dopping nélkül nem lehet versenyezni, de legalábbis nincs értelme, akik szerint tehetségtelen vagyok, akik szerint nincs értelme küzdeni és, hogy legyőzzem magamat.”