Hazudunk éjjel, nappal

2013. január 17. 14:48

Némi szkepszissel fogadja az ember azt a hírt, hogy az egészségügyi alapellátásban vagy a járóbeteg-szakellátásban dolgozókat nem érinti a nyugdíjaztatás.

2013. január 17. 14:48
Nyüzsi
HVG

Valószínűleg azért fogadja az ember némi szkepszissel azt a hírt, hogy az egészségügyi alapellátásban vagy a járóbeteg-szakellátásban dolgozókat nem is érinti a nyugdíjaztatás (illetve legyünk precízek: az önkormányzati intézményeknél nem lesz kötelező), mert az oly sokáig Fidesz-hű orvosi kamara első embere a Magyar Nemzetben szép csöndben arra hívta fel a figyelmet: a fenti hír nem válasz a fő problémára (kórházi osztályok maradnak vezető nélkül), májustól ugyanis az állam veszi át a kórházak többségét. Nahát. Pedig előtte olyan szépen eligazították a közszféra vezetőit.

A Világgazdaság által kiszivárogtatott levél tanúsága szerint – még ilyet! – egyenesen hazugságra akarták rávenni az érintett intézményi igazgatókat: a felmentésben »kifejezetten kerülni kell« az ominózus kormányhatározatra való »tételes vagy tartalmi hivatkozásokat«, és nem fogják elhinni, miért. Azért, mert a dolgozók felmentése nem közvetlenül a kormányhatározaton alapul. »A felmentés indokaként kizárólag a közalkalmazott nyugdíjazásának tényét kell megjelölni« - írják »szakmai szempontból«. (»Önt most sajnálattal felmentjük, az ok az Ön nyugdíjazásának ténye, nem pedig a kormányrend... upsz, elnézést.«)”
 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mufurc
2013. január 18. 05:23
Ha valaki hazudott reggel, délben, este meg éjjel, az a moszat-csapattá öndegradálódott szarevő há! végé. Soha nem nyitom ki többet.
Wendriner
2013. január 17. 17:58
Hazudunk éjjel, nappal Ugye ,most ez önkritika ?
tarackos
2013. január 17. 16:56
Ez elég gáz, de nyilván jóerkölcsös a másik arcába hazudni és ezt még írásba is adják. Ettől már csak az nagyobb gáz ha az állam teszi. De mindenki a saját erkölcsi nívója szerint él, a narancsoknak ez a mérce...
balbako_
2013. január 17. 15:55
HVG Hazudunk éjjel, nappal, most is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!