Újra sugallják a jól bevált „románozást”

2013. január 18. 10:38

Ezeket az embereket listázza az MSZP, pusztán azért mert valamikor erdélyi kötődésük volt?

2013. január 18. 10:38
Kriza Ákos
Borsod Online

„Minden szakmaiságot nélkülözve, bárminemű kritika megfogalmazása nélkül, pusztán azt kérdezi tőlem az MSZP, hogy igaz-e, hogy a város intézményeiben néhányan erdélyi születésűek?!

Sőt a közleményben maguk mondják meg céljukat, miszerint: »Mi csupán arra hívtuk fel a figyelmet, hogy Kriza Ákos polgármestersége óta egyre több partiumi, erdélyi származású ember kap vezető állást a polgármesteri hivatalban, a város cégeiben, intézményeiben«.

Majd azt kérdezi, hogy néhány miskolci vezető valóban erdélyi származású-e? Se többet, se kevesebbet. Elképesztő.

Nem azt kérdezik, hogy vajon jól végzik-e munkájukat? Nem azt kifogásolják, hogy hogyan irányítják a szocialisták által eladósított intézményeket, nem kifogásolják semmilyen módon szakmai tevékenységüket, csak azt kérdezik, erdélyiek-e?

A cél világos: újra sugallni akarják a jól bevált »románozást«, azt a szellemiséget, ami a 2004. december 5-ei gyalázatos népszavazáshoz vezetett, amikor az MSZP magyart uszított a magyar ellen és ami miatt Mesterházi Attila az MSZP nevében bocsánatot kellett kérjen tegnap Kolozsváron.

Kikérjük magunknak azt, hogy ezt a nemzetrontó szellemiséget Földesi Norbert és csapata még mindig szalonképesnek tartja. Nincs ma már civilizált ember, aki egyet értene a miskolci MSZP kérdésfeltevésével és annak céljával.

És, ami a kérdéseket illeti: igen, a közleményben sorolt vezetők erdélyi születésűek!

De: Pálffy Kinga nem a rokonom, a román nyelv tudására fel tett kérdése értelmezhetetlen.

Szélyes Domokos gyerek korától Miskolcon nőtt fel, itt tanult, érettségizett, és szerzett a Miskolci Egyetemen közgazdász diplomát és egy multicég vezető állását hagyta ott Miskolc szolgálatáért.

Miskolc színházba járó közönsége a legnagyobb megelégedéssel van Kiss Csaba munkája iránt. Az igazgató – aki pályáját Miskolcon kezdte és ide hazatért- tevékenysége, szakmai felkészültsége kapcsán mindegyik politikai oldal művészeinek elismerését bírja, a jegyeladások rekordokat döntenek.

A bábszínház élére és a Szemere szakközépiskola igazgatói állására mindössze 1, azaz egy pályázó volt, munkájukat a miskolci gyerekek és szülők megelégedésére végzik, a miskolciak javára. Pechükre pusztán azért kerültek az MSZP származási lejárató »román listájára«, mert Erdélyben születtek. De megtámadták azt a Zárug Péter Farkas politológust is, aki a Miskolci Egyetem adjunktusa, húsz éve van Miskolcon, 2009-ben a Bölcsész kar legnagyobb diák elismerését kapta meg, amikor közel kétszáz oktató közül »tiszteletbeli évfolyamtárs«-nak választották a kar hallgatói és ma rektori referensként a hallgatók Miskolcon maradásáért dolgozik. Nem PR-osként, ahogy hazudták a szocialisták, hanem a hamarosan útjára induló »Otthonunk Miskolc« gyakornoki program koordinálójaként, ötletgazdájaként.

Ezeket az embereket listázzák, pusztán azért mert valamikor erdélyi kötődésük volt?

És Földesi frakcióvezető a maga közleménye szerint »csak erre akarja felhívni a miskolciak figyelmét?«

De mi célból, milyen szándékkal, mit akar üzenni ezzel a miskolciaknak?

A szándék világos, csakhogy elfogadhatatlan!

Oly annyira, hogy ezt már Mesterházy Attila, de talán Ron Werber sem vállalja!

Földesi Norbert és a miskolci szocialisták igen.

Minden jóérzésű miskolci ember nevében gyalázatosnak és elfogadhatatlannak tartom Földesi Norbert kérdésfeltevését, visszautasítom azt, és e tárgykörben az emberi méltóság nevében sem magamról, sem más miskolci-erdélyi születésűről nyilatkozni többet nem fogok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. január 18. 16:22
Erőlködik a jobboldal,hogy ezt terjessze,Ákos bácsi,a kubatov-listákról hallott már?
trabantkombi
2013. január 18. 14:07
Mennyi idióta f@sz! Ez kirza egy demgóg seggfej. Pont a fideszmp-be való! Szegény miskolciak. És ez a tahó még vezethet egy várost? Na, ez mo. szégyen! 2014!!!!!!!!!!!
Türelem
2013. január 18. 14:03
Ez a tipikus liberálfasizmus, aminek elítélését várom, követelem az alábbiaktól: Áder János Orbán Viktor Kövér László Navracsics Tibor Mesterházy Attila Együtt 2014 LMP DK TASZ Helsinki Bizottság MAZSIHISZ EMIH Hit Gyülekezete Együtt Jeruzsálemért Kuncze, Ungár, Fodor USA nagykövete Izrael nagykövete La Rebubblica Der Spiegel Le Monde The Washington Post FAZ Amerikai Népszava Likud Metzger főrabbi Wisenthal Központ MSZP tagsága. ZSVK
duzur
2013. január 18. 13:09
Én itt most vadúl komiszkodok. Eltüntetek önkényesen fórumozókat, miután magamat is sikerült kiszürnöm... Elnézést kérek kisded játékomért!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!