„Amint vagyunk, csak úgy jöjjünk. Nem kell más, nincs szükség többre, pluszra. A felszínes takargatás felesleges. Levethetjük ezeket a rétegeket, Ő úgyis a szívünkbe lát. Jöjjünk hozzá egyenesen, őszintén. Hozhatjuk elé terheinket, gyengeségeinket, a próbatételeket, amelyekkel régóta küzdünk, a bukásokat is, amelyeket szégyellünk. Ő a Golgotára tartott, ismeri a megterheltség állapotát.
Természetesen ezeket sem szívesen ismerjük be. S jobban kedveljük a dicsőséges bevonulások idejét, a szép városi fogadtatást. Jézus mellett is többen voltak akkor Jeruzsálemben. A megszentelő, világot megváltoztató út végül a másik irányban valósulhatott meg, és így van ez a mi életünkben is. Nem fog menni öntömjénezéssel, önmegvalósítással, önfejlesztéssel és önmegváltással. Isten nélkül nem megy. Őszinte szembenézés, és beismerés nélkül nem sikerül. Legyünk úton Krisztus megtöretett testével. Értünk tette.
Ahogy a Zsidókhoz írt levél szerzője is írja: „Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva." Induljunk el Jézussal és mozdulatában vegyük észre azt a sorsközösséget, amit a kivetettekkel vállalt. Indiában dalitoknak nevezik az érinthetetlenek kasztját, a megvetetteket, akiket érinteni sem szabad, mert tisztátalanok és tisztátalanná tesznek. A helyi kereszténység bátorító tanúságtétele a Krisztus-követésben, hogy éppen köztük töltenek be kiemelt szolgálatot. Az indiai keresztények majdnem nyolcvan százaléka az »érinthetetlenek« közösségeiből származik.”