A papír halála?

„Közben a takarékoskodó kiadók elbocsátják a lapok újságíróit, csökkentik a költségeket. Egyre kevesebben írnak egyre többet. Ennek következményeit - az anyagok gyenge minőségét, a sokasodó hibákat, az egyértelmű kölcsönzéseket (sőt akár a nyílt plagizálást) - az olvasó bánja. Ezért zsugorodik az olvasótábor, esik a példányszám, elfordulnak a hirdetők, újabb kiadáscsökkentéseket kell keresni - és ezzel a kör bezárult. Ha ehhez hozzáadjuk a közszolgálati médiumok gyengeségét és a bulvársajtó növekvő agresszivitását, akkor van mitől tartani.

A folyamat pusztán gazdasági szempontból érthető, a dolog mégis nyugtalanító. A sajtókiadás abban különbözik az autó- vagy cipőgyártástól, hogy a haszonszerzésen túl egyedülálló társadalmi szerepe van. Nem véletlen, hogy szakmánkat, minden hibája ellenére, már több mint kétszáz éve a negyedik hatalmi ágnak nevezik.

Nyugaton már jó ideje folyik a vita: milyen lehet a demokrácia komoly, véleményformáló sajtó nélkül? Ki veszi át az őrszem szerepét, aki a hatalom kezére figyel és lármát csap, ha korrupciót szimatol? Ki fogja eltartani az oknyomozó újságírókat? A szórakoztatásra beállított nagy portálok legfeljebb a kreált sztárok meglesett szexkalandjairól tudósítanak, de egy újabb Watergate-botrányt biztosan nem fognak leleplezni. Vannak persze még blogírók és úgynevezett szociálzsurnaliszták, de ők nem lesznek képesek helyettesíteni a profi újságírókat, legfeljebb kiegészítik a szakszerű híradásokat.”