A harmadik csapás

2013. január 05. 09:03

A regisztrráció eltörlése a harmadik, 2010 óta a legnagyobb csapás a Fideszre.

2013. január 05. 09:03
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Facebook

A regisztráció eltörlése a harmadik, 2010 óta a legnagyobb csapás a Fideszre. Kezdődött, hogy visszavonulót kellett fújniuk egyik képviselőjük otromba nőellenes kijelentései miatt. Aztán meghátráltak a diákok előtt, most meg elbukott a regisztráció.

Nincs okunk elhallgatni, hogy mi, a Demokratikus Koalíció voltunk a regisztráció legádázabb ellenfelei. Egyedüliként bojkottáltuk a törvény tárgyalásának csúf parlamenti színjátékát. Szeptemberben négy társammal együtt a regisztráció ellen tiltakozva éhségsztrájkoltunk a Kossuth téren. Ezt követően országszerte aláírásokat gyűjtöttünk, hogy a választók közvetlenül is elmondhassák: elutasítják a Fidesz alkotmányellenes szándékát. Novemberben sok ezer emberrel közösen élőláncot vontunk a Parlament épülete köré így fejezve ki tiltakozásunkat.

Igazunk volt, amikor az első pillanattól a legnagyobb erővel léptünk fel, és igaza volt annak sok-sok embernek, aki velünk tartott. Mondjuk ki nyugodtan: győztünk. És győzött az ezerszer megsértett, meggyalázott magyar alkotmányosságnak ez a kis darabja. Köszönöm mindazoknak, akik velünk voltak ebben a küzdelemben.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leszart Rittberger
2013. január 05. 21:01
Feriiiiii ! Neked igazad van: Győztél ! örök győztes vagy aranypöcörő.
Next adósság
2013. január 05. 15:56
A harmadik csapás Gyurcsány Ferenc! Így igaz. Hümm!
1istvan
2013. január 05. 15:31
emberek, ha ez megszólal, még a trollok se tuják megváltoztatni a véleményt róla!
justiceforhungary
2013. január 05. 14:57
Ugrál a bolha mert behúzott egyet az elefántnak :-) Ugráljál Feri, de ne a nép pénzén azt add vissza azoknak akiktől elvetted.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!