„Kétségtelen, hogy az innovatív felsőoktatást leginkább ösztönző fiskális rendszer rövidtávon vitákat váltott ki, viszont a felmerült problémákkal bármely szektor átalakítása kapcsán találkozhatunk. Az érzelmi viták mögött így mindenki számára világos, hogy senkinek nem célja a felsőoktatási és kutatási rendszer szétzilálása. A felsőoktatási intézmények gazdálkodásának reformja például nem az egyetemi oktatási autonómia korlátozása ellen irányuló lépés volt. A képzés orientációjának meghatározásáért és finanszírozásáért, illetve végrehajtásáért és értékeléséért felelős intézmények elválasztása a felsőoktatási hatékonyságot megerősítő törekvés.
A vitának nem az előbbi célok tekintetében lett volna értelme, sokkal inkább a részletek kapcsán. A képzés orientációjának és finanszírozásának meghatározásáért felelős intézmények esetén például a jövőben tovább erősödhetne az állami és vállalati szféra kölcsönös kiegészítő szerepe. Az eredményes, állam által finanszírozott felsőoktatási és kutatási projektek ugyanis vonzanák az erre építő vállalati megbízásokat. E körforgás jó eséllyel erősítené a versenyképességet, valamint az állami intézmények és a vállalatok közti partneri viszonyt. A versenyképes gazdasági közeg ráadásul megfelelő háttérszolgáltatások esetén (jó infrastruktúra, színvonalas egészségügy) a jövőben akár »agyvisszaszívó« hatást is indukálhatna. A már említett rövid- és középtávú fiskális cél mellett ugyancsak a távlati stratégiát szolgálná a felsőoktatási- és kutatási projekteket az előbbi állami-vállalati együttműködési körforgás szerint finanszírozó alap létrehozása, ami egy adókedvezmények által motivált mecénási rendszer kiépítését is előmozdíthatná.”