Vörös aszú

„Az igazi különlegességnek számító, aszú típusú vörösbor előállításához viszont egy kevés esőre csak szükség lett volna.

Ahhoz, hogy a nemespenész megtelepedjen a szőlőn, és az aszúsodás folyamata meginduljon, a bogyóhéjnak ki kell repednie. Az ehhez szükséges magas páratartalmat elősegítő eső idén valóban elmaradt, de így is jó volt: a szőlőszemek töppedni kezdtek, a héj a töppedésnek köszönhetően hasadt ki - így következett be az aszúsodás. 2500 litert így is sikerült összehozni; se nem sok, se nem kevés, de a minősége kiváló! Persze ez még hordóban van, de csak két évig - ez nagy előnye a tokajival szemben, melynek négy év érlelésre van szüksége.

A tokaji kollégák nem veszik rossz néven, hogy ön is használja az aszú kifejezést?

Gróf Grassalkovich Antaltól kezdve minden nagy elődöm aszú típusú vörösbornak hívta ezt a különleges kincset, de nem akarok én senkivel se vitát, konfliktust: ezért forgalmazom a magamét Kadarisszima fantázianéven. Arra viszont mindig emlékeztetek, hogy Franz Schamstól, a hazai szőlészet atyjától kezdve minden régi borszakíró együtt emlegette Tokajt és Ménest. Ők úgy mondták, hogy mindkét bor egy-egy drágakövet helyez Bacchus koronájára - az egyik az aranyat, a másik a gyémántot. A történelem folyamán a két borvidék soha nem rivalizált, inkább kiegészítették egymást. Amíg a török ki nem pusztította a szerémségi borvidéket - amelyet az elmúlt évtizedben Maurer Oszkár barátom, hála Istennek, új életre keltett -, addig királyainknak és a nemes uraknak e három területen: a Szerémségben, Tokajban és Ménesen volt szőlejük, boruk. Ennek a régi dicsőségnek a helyreállításán dolgozom számos borásztársammal.”