Bolsi koncepció

2012. december 10. 07:24

Nem a fizikai megsemmisítés már a cél, hanem az ellenfél erkölcsi, politikai megsemmisítése. Ez történt például Csurka Istvánnal, Schmitt Pállal, és legújabban kísérlet folyik Semjén Zsolt és Fekete György lejáratására.

2012. december 10. 07:24
Stefka István
Stefka István
Magyar Hírlap

„Ez már a múlt, a történelem, ám a kommunista bűnöket, amelyeket az ország és a magyar emberek ellen elkövettek, nem szabad elfelejteni. Már csak azért sem, mert maga a módszer, maga a hamis, bolsevista koncepciógyártás megmaradt. Ma is él és virágzik. Igaz, a rendszerváltás huszonkét éve alatt némileg »finomodott a kín«, s nem a fizikai megsemmisítés már a cél, hanem az ellenfél erkölcsi, politikai megsemmisítése. Ez történt például Csurka Istvánnal, Schmitt Pállal, és legújabban kísérlet folyik Semjén Zsolt és Fekete György lejáratására. Maga a miniszterelnök-helyettes nevezte politikai karaktergyilkosságnak a húsz évvel ezelőtt írott szakdolgozatával kapcsolatban ellene indult támadást. Kijelentette, hogy szakdolgozata elkészítésekor mindenben az ELTE oktatóinak iránymutatása szerint járt el, tíz féléven át az összes bizonyítványa vagy jeles vagy kitűnő volt.

De számít ez ezeknek? Nem. Nem, mert ők előre megrajzolt koncepciót gyártanak, mint ahogyan azt elődeik tették. Márai Sándort például ma ugyanez a szellemiség imádja, dicsőíti, amely korábban mindenféle disszidens, hazaáruló, szabadeurópás, kikopott polgári firkásznak jellemezte. Nem véletlen, hogy a nagy író addig nem volt hajlandó hazajönni, amíg nálunk a kommunizmus országol, s Mindszenty is megtiltotta, hogy hazai földbe helyezzék nyugalomra, amíg szovjet tankok vannak itt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sellafield1957
2012. december 10. 11:20
kísértet járja be európát Guttenberg német védelmi miniszter is bolsevik lejáratás áldozata , nyilván , zsidó erkölcsi érzék meg szárnyal
laci0011
2012. december 10. 10:52
Első törvény: A kormány minden intézkedése megmagyarázható a lopás, az öncélú szemétkedés és a dilettantizmus megfelelő kombinációjával. Nincs kivétel. Ha elsőre nem nyilvánvaló egy kormányintézkedés indítéka, akkor lopni akarnak. Második törvény: A Fidesz mindent disznóságát előre bejelenti, csak tudni kell olvasni a jelekből. Ha szeretnéd tudni, mi fog történni, gondolj a lehető legnagyobb szemétségre, amit ki tudsz nézni belőlük, szorozd meg kettővel, és még így is csodálkozni fogsz. Harmadik törvény: A Fidesz nyelvén az „emberek", a „polgárok" és a „magyarok" gyűjtőfogalmak mindig Orbán Viktort jelentik. A patetikus politikai szólamok csak a reorbanizálás után nyerik el a valódi értelmüket. Negyedik törvény: Nem ez a legalja. Mindig van lejjebb. Ötödik törvény (a hallgatás törvénye): A kormányzás három pillére a bolsevik hatalomgyakorlás, a maffiaszerű üzletvitel és a dilettáns államirányítás. Ha bekerültél a bandába, soha többet nem szállhatsz ki. Ha megpróbálod, kinyírnak. Még akkor sem úszod meg, ha hülyének tetteted magad. Hatodik törvény: Ha azt mondják, hogy valamit meg akarnak védeni, az azt jelenti, hogy védelmi pénzt fognak érte kérni. Ha nem értesz a szóból, akkor szétverik, amit meg akarnak védeni.Stefka úr,ezt olvasta már?!
Claypool
2012. december 10. 10:48
Csurka,Schmitt,Semjén ,és Fekete.. Ezek közül csak Csurka volt hiteles,no persze nem az egyetértés hangja szól belőlem,hanem csupán az,hogy Csurka valóban azt is gondolta,amit mondott,míg ez a többi díszpinty vonatkozásában nem teljesen van ugyanígy! Semjén, Schmitt karrierista politikusok, semmilyen értékrendet és gondolatiságot , elvi szinten beazonosítható eszmeiséget sem tudok hozzájuk kötni. Mondják amit kell,ahogyan kell vagy lehet. Csurka meg mondta azt,ami szívét nyomta. Fekete egy a kultúrpolitikára rászabadított eszement,semmi más. Nem értem Orbánt! Sok jó kultúrpolitikusa van, miért a B kategóriából válogat,rendre? Hiszen nincs már a hisztis Torgyán Tyutyu ,akihez hetente kellett igazítani a nadrágszárat!
zenitaph
2012. december 10. 10:35
Persze. Lehet azt mondani, hogy a Schmittet meg a Semjént lejárató ballib kampány akarta/akarja tönkretenni. De Fekete Györgyöt például a kutya nem kényszerítette, hogy hülyeségeket nyilatkozzon a demokráciáról, meg a lehető legrészletesebben kifejtse kulturkampfjának lépéseit az első szembejövő riporternek. Ezek után nem kell feltétlenül mocskos bolseviknak lenni, hogy valaki lehülyézze...sőt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!