Mi ellen is tüntetünk?

Nem akartam írni a tandíj körüli tüntetésekről és vitáról, mégis szükséges lesz. A baj ugyanis nem a tandíjjal vagy a hallgatói szerződéssel önmagában van. A baj a kormány módszereivel és a kormány hozzáállásával van.

„Gondolom itt nincsenek senkinek fölösleges százezrei arra, hogy félévenként befizesse azt az egyetemre” – mondta egy fiatal hölgy a pécsi Leöwey Klára Gimnázium ülősztrájkján a pódiumról. A nagyon helyesen felkelt – leült – gimnáziumi ifjúság okulására: igazából az államnak sincsenek rá felesleges százezrei. Ebből a szempontból legitim lenne a jó ösztöndíjrendszerrel megtámogatott, átgondolt tandíjrendszer és a hallgatói szerződés fokozatos, lassú bevezetése. Azaz a hallgatók nulladik pontja: a köz- és felsőoktatás átfogó reformja.

Sokat hangoztatott közhely, de minden tisztességes egyetemista igazolhatja: nem kell mindenkinek egyetemre járnia. Mindenki ismer értő olvasásra képtelen, lusta, primitív stb. embereket, akiknek nem a felsőoktatásban lenne a helyük. Ezzel szemben rengeteg olyan hallgatót is ismerek, akinek pont a felsőoktatásba kerülés nyitotta fel a szemét és ösztönözte komoly munkára. Nem megoldás tehát a keretszámok ész nélküli visszavágása: közepes tanulóból is lehet aztán kiváló egyetemista, és a kitűnő érettségi bizonyítvány sem mindig jelent pallérozott vagy kreatív elmét.

Nem fogadható el a tempó sem: két hónappal a jelentkezési határidő előtt bejelenteni a durván lecsökkentett keretszámokat húzós dolog. Egy komoly és átgondolt reform, ami nem a pénzkivonásra és a felsőoktatás kivéreztetésére irányulna, évek alatt hajtana végre ilyen komoly változtatásokat, folyamatosan egyeztetve az érintettekkel. Legjobb lenne úgy bevezetni egy új rendszert, hogy az éppen tizedikes diákok aszerint készülhessenek már majdani érettségijükre.

Nem vállalható a kormány súlyozása. Bármennyire is haszontalannak tűnik például a filozófusok munkája, mindenki beláthatja, hogy a történelemből ismert nagy eszmei változásokat, tudományos paradigmaváltásokat mindig egy vagy több filozófus munkája előzte meg. A szellem- és humántudományok visszaszorítása az ország felemelkedésének lehetőségeit szűkíti. 

Ugyanígy nem vállalható semmilyen szempontból a kormány kommunikációja. A diákhitel, bármilyen kedvező is legyen, mégiscsak hitel, azaz eladósodással jár (ami ellen folynak bizonyos harcok). A bekerülés lehetősége pedig nem nőtt, hanem szűkült. A kormány kommunikációs felelőseinek be kell látnia, hogy nem folytatható tovább az orwelli kettős beszéd, a párhuzamos valóság, Tündérmese-ország, NER-földe virtuális építése, ahol a gonosz EU-sárkány ellen küzd a Kurucz Viktor, ahol valaminek a megvédése államosítást, vagy megszüntetést jelent. Volt egy miniszterelnökünk már, aki nem bontotta ki az igazság minden részletét. Nem szerettük különösebben. A nyilvánvaló hazudozást és csúsztatást nem igazán szeretjük.

A kormány nagyon elszámította magát: egységfrontba tömörített hallgatót és oktatót, gimnazistát és egyetemistát, szülőt és gyermeket, hököst és hahást. A spontán szerveződő utcai tüntetések szépen lassan nem csak a tandíjról fognak szólni, hanem a kormány többi cinikus hazugságáról is, amiből volt elég az elmúlt két és fél évben. Világos: ha nem születik gyors megoldás, a kormány nem számolhat a fiatalok nagy részének szavazatával a 2014-es választásokon. Kövér Lászlónak pedig csak annyit mondanék, hogy a jelenleg egyetemet végzők egyrészt szolidárisak az utánuk jövőkkel, másrészt tartanak attól, hogy a kormánynak velük szemben is bármikor támadhatnak hasonlóan ad hoc megoldásai.

Nem maga a tandíj és a hallgatói szerződés, hanem a brutális tempó, a hazug kommunikáció és az eddig sem túl bő források csökkentése mellett ezek elosztása, egyes területek (jog, közgáz, humántudományok) negligálása vállalhatatlan. És nem csak ellenzékieknek vállalhatatlan. Helyes tehát, hogy ülősztrájkolnak a gimnazisták és utcára mennek, hallgatók, oktatók, középiskolások és szülők, csak azzal is tisztában kéne lenni, hogy mi ellen küzdünk. A közös pontot az összes tiltakozó között a fenti három pont jelenti, nem a tandíj és a hallgatói szerződés.