„A HVG listázásával kapcsolatban néhány napig tartható lett volna egy olyan jóhiszemű magyarázat, hogy talán »csak« műveletlenségből eredő túlkapásról, a politikai propagandista elvakultsága okozta tapintatlanságról van szó. Az újság főszerkesztő-helyettesének megszólalása azonban minden kételyt eloszlat: a vallást magánügynek, azt viszont »egy szekularizált országban közügynek és alapvető elvárásnak tekintik, hogy az állami közoktatást ne politikailag elfogult, illetve a vallásos nevelés iránt elkötelezett vezetők irányítsák«. A régi lemez forog újra: a vallás magánügy, de akiről kiderül, hogy templom közelében járt, egyházi intézménynél dolgozott, vagy akár csak beugrott kisegíteni a református énekkar szoprán szólamát, az bizony ne is álmodjon köztisztség betöltéséről.
Szerencsés kor az, amelyben a felekezet alapján listázó gonoszság nem gyakorolhat az állampolgárok életét befolyásoló közhatalmat. Bízzunk benne, hogy kitart, és mind a tanfelügyelők sorát, mind a közösség szolgálatának más területeit egyre nagyobb számban fogják színesíteni a különböző felekezeti, jószolgálati, művészeti és más társadalmi szervezetek iránt elkötelezett emberek.”