Nyílt levél Alföldi Róbertnek Marosvásárhelyről

„Szóval, mondom, kibic vagyok. Vagyis az az alak, aki nem kap lapot, mert nem az ő kártyapartijáról van szó, de valahogy mégis ott van és figyel, átél, remél, örül, vagy búsul. Kibicként mondom, nem jól van az, ami a budapesti Nemzeti Színház körül van (készülőben). Nem vonom kétségbe a többi pályázó szakmai felkészültségét, de minden körülmény a színház körül arra utal, hogy politikai döntés készül. Tudom, hogy nem kergetett régen téged senki a zongora körül, hogy márpedig Robi, neked igazgatónak kell lenned, ha nagy leszel. Tetted a dolgod, mint színész, rendező, tévés, és egyszer csak nyakadba szakadt az a dolog, amit Nemzeti Színháznak hívunk, aminek tartalmát nap mint nap keressük. Azt a tartalmat, ami a veretes szavak mögött van. Itt és most. Ahogy én látom -távolról néha világosabban lát az ember- te megtaláltad a receptet. Minőségi színház, magas nézettséggel, nemzetközi kitekintéssel, új kérdésekkel, friss válaszokkal. Olyan színházat csinálsz ahol mi, -határon túliként címkézett művészek- otthon érezzük magunkat. Mikor ott játszunk, vagy éppen előadást nézünk: nem érezzük a különbséget, a megkülönböztetést, a vidéki rokon státusunkat, a szegényszagot. Jó nálatok magyar színésznek lenni, éppen olyan jó, mint amikor Párizsban, Varsóban, Londonban játszunk, román útlevéllel ugyan, de a magyar kultúrát képviselve. Önzőnek tűnhet, hogy ennyit beszélek magunkról, de hidd el, itt nagyon sokan várják a folytatást, ENNEK folytatását.

Vannak, akik egy politikai változástól –hírtelen- tehetségesekké lesznek… Nos kedves Barátom, szorítok neked, de ha a Nagy Rendező most nem téged akar akkor annak örülök, hogy színészként, rendezőként nagyobb energiával dolgozhatsz. És mindig lesz hely »ahol felolvashatol«, ha nem is a Duna-parton, de itt a Maros-parton. Üdvözlünk és várunk (egy nyugodtabb időre)!

dr. Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, egyetemi tanár, Románia

Marosvásárhely, december 7.”