Kiűzhető-e a nyomor a közterekről?

„Ugyanis ahogyan arra az AB döntése is rámutat, alkotmányos demokráciákban a szabad individuumoknak minden szabadságukban áll, amit jogszabály kifejezetten nem tilalmaz. Az állam köteles az egyén ezen szabadságát még abban az esetben is tiszteletben tartani, ha az nem valamely erős védelemben részesülő alapjog védelmi körébe tartozik. Valamely magatartás csak megfelelő alkotmányos indok érvényre juttatása érdekében korlátozható, büntetőjogi pönalizálására – hiszen a szabálysértési jog a bagatell büntetőjog köre – pedig csak legvégső esetben kerülhet sor. A büntetőjog eszközrendszerét az államnak a társadalomra veszélyes magatartások ellen, a közrend fenntartása érdekében kell bevetnie, de a jogalkotói fellépésnek még ebben az esetben is az adott cél eléréséhez szükséges lehető legszűkebb mértékűnek kell lennie.

A szóban forgó rendelkezés megsemmisítése után is megmaradtak azok az eszközök, amelyekkel a társadalomra valóban veszélyes magatartások kivédhetőek: a törvény értelmében továbbra is szabálysértés koldulni, a köztisztaság szabályait megsérteni, közterületen fürödni. A közrend tehát az Alkotmánybíróság döntése után is fenntartható minden további jogalkotás nélkül.

 Miért ég hát a vágytól a miniszterelnök, hogy a hajléktalanokat kitiltsa a közterületekről? Nem marad más, mint annak feltételezése, hogy a kormányzat a hajléktalanokat a büntetés eszközeivel akarja a szociális ellátások igénybevételére késztetni. Ez a törekvés azonban egy, még az Alaptörvényben is nevesített emberi joggal, az emberi méltóság jogával áll ellentétben.”