„Miért kellett ennyit várni egy új No Doubt-lemezre?
A Rock Steady lemezt 2001-ben csináltuk, majd 2002-ben turnéztattuk, aztán 2003-ban kiadtuk a Greatest Hits lemezünket, azt is megturnéztattuk 2004-ben, és ez így elég sűrű időszak lett, ezért elhatároztuk, hogy pihenünk egy kicsit. 2008-ban újra elkezdtük a közös munkát, írtuk az új lemezt, és egy kisebb írói válásággal szembesültünk. Azt tapasztaltuk, hogy nem jönnek olyan gyorsan és egyszerűen a dalok, mint ahogy azt hittük. Elmentünk inkább egy turnéra, hogy az majd összehoz minket, hiszen azt csinálhattuk ami mindig is a legboldogabbá tett mindenkit a zenekarban, és amit a legjobban élveztünk, vagyis koncerteztünk. Úgyhogy 2009-ben egy 58 állomásos turnét nyomtunk le Amerikában, és nagyon klassz volt, újra jól működtünk együtt, és rengeteg inspiráció jött ebből a turnéból. Aztán visszatértünk az íráshoz, és már működött is a dolog. Persze így sem voltunk nagyon gyorsak, de ennek az az oka, hogy mindegyikünknek gyerekei vannak, emiatt nagyon nehéz szervezni, és olyan időpontot találni, ami mindenkinek jó. A gyerekek születése előtt a zenekar volt a legfontosabb prioritás, de mostmár mindenkinek a családja a legfontosabb, de azért megcsináltuk. Kicsit hosszas munka volt, több időbe telt mint azt gondoltuk, de azért csak elkészült.
Ha a gyerekek az elsődleges prioritás, akkor nem is terveztek világkörüli turnét?
De, mindenképpen megyünk turnézni. Most TV műsorokban lépünk fel Európában, hétvégén az X-Factorban léptünk fel, aztán Párizsba megyünk, majd az MTV EMA díjátadón szereplünk. Az igazi turné jövőre kezdődik majd, és az amerikai rész az abból a szempontból lesz egyszerűbb nekünk, hogy oda biztos jönnek velünk a gyerekek. Meglátjuk hogyan bírják, és eldöntjük, hogy a világ többi részére is jönnek-e.
Akkor a magyar közönség a TV-n keresztül leghamarabb az MTV EMA díjátadón fog látni titeket. Oda mivel készültök?