Vita, vitapartner nélkül

„Az osztrák közszolgálati televízió 2-es csatornáján fél estét szenteltek Magyarországnak. (...) A két héttel ezelőtti nagy port felvert, Magyarországgal szemben erős kritikát megfogalmazó említett filmmel több hírportál, napilap és vitaműsor foglalkozott. A Paul Lendvai és Andrea Morgenthaler által készített film vetítése után vitaműsorban beszélgettek tovább a témáról az osztrák közszolgálati televízióban. (...)

Paul Lendvai, akit lehet szeretni és nem szeretni, kritizálni, és lehet nem egyetérteni vele. A múltjában valóban vannak furcsaságok, amelyeket próbáltak már dokumentumokkal alátámasztani, ezeket ő megpróbálta rendre megcáfolni. Az 1957 óta Ausztriában élő Lendvai igen jó kapcsolatokat épített ki új hazájában és a világsajtóban is akár a szocialista, akár a néppártokkal. Kevesen mondhatják el azt, amit ő, hogy Václav Haveltől Bruno Kreiskyig sok neves politikusnak élvezte a bizalmát. Amikor utoljára Magyarországon megjelent az országot kritizáló könyve, mindenáron szerettem volna találkozni vele, hogy kihívjam egy nyilvános vitára. Tudtam, hogy hol fog dedikálni, így bementem a boltba, megvettem a könyvét, és megkértem az üzlet tulajdonosát, dedikáltassa nekem. Beletettem egy névjegyet, reménykedve, hogy nem utasít vissza, mégis kiáll velem egy vitára. A dedikáció másnapján visszakaptam a könyvet dedikálatlanul, névjegy nélkül, a válasz annyi volt, hogy Lendvai úr nem kíván velem kapcsolatot teremteni semmiféle nyilvános vita formájában.

A dokumentumfilm kapcsán ismét bizonyossá vált számomra, mekkora felelősség terheli a készítőket, a saját viselkedésükkel hogyan generálják az emberek közötti feszültséget. Itt most főleg arra a filmrészletre gondolok, amikor egy „nemzeti taxis” megállás nélkül „zsidózik”. Az ő felelőssége is óriási, hiszen a viselkedésével megvalósítja a kirekesztés, az antiszemitizmus fogalmát, de mégsem egyedül őt tettem ezért felelőssé. Hanem Lendvait is, aki nem volt hajlandó a vitára. Többek között szerettem volna feltenni neki a kérdést: nem érzi-e annak a felelősségét, hogy amikor a jobboldalhoz tartozó televíziókat vagy lapokat nem „tiszteli meg” azzal, hogy elfogadja a meghívásukat, ezzel ő maga teremt kínos helyzetet?