„Szűcs Gábor rendezésében a Hunyadi László azonban hatott, mégpedig sokakra. Érthető szimbólumokkal, történelmi utalásokkal, egyszerű, ám látványos díszlettel, jelmezzel, de leginkább olyan hangokkal, amelyeket gyönyörűség hallgatni. Olyanokra is hatott, akik egyébként (eddig legalábbis) kerülték az operát. Mai, korszerű előadás volt, ám mégsem kínosan, zagyván modernkedő, nem akart olyan üzenetet erőltetni a darabba, aminek Erkel művéhez, vagy a nézők többségéhez nem nagyon van köze. Ám a lényeget nagyon jól láttatta: a szerelmet, az ármányt, a hősiességet és a hataloméhséget – a történelmi és az emberi igazságot.
Ne legyenek kétségeink: lesznek, vannak olyanok, akik nem tetszik az előadás. Volt már olyan kritika, hogy a hallgatóságot gyönyörű énekével megríkató Miklósa Erika magas D-je lehetett volna kitartottabb is, vagy a szintén világsztár Fekete Attila nem elég lágy lírai tenor Hunyadi László szerepére, de hát nem lehet mindenkinek édes a szőlő, és ez nem csak az ízlések különbözősége miatt van így. Nem esik mindenkinek jól, hogy az intézményben sok fájdalommal is járó változások után ilyen hamar, ennyire komoly sikert tudott elérni a dalszínház.
Ám sokaknak édes a szőlő. Például annak a sok fiatal énekesnek, akinek a tehetsége, képessége nem titok, ám most, az idei évadban lehetőséget is kap arra, hogy azt megmutassa, és komolyabb szerepben bizonyítson. S még valami: Erkel Ferenc most elégtételt kapott.”