Diktatúráról szó sincs

2012. október 31. 09:53

Érthetetlenül hallgattam mindig az állítólagos diktátorról szóló hőzöngéseket.

2012. október 31. 09:53
Surján László
Facebook

„Tizennégy évig voltam a magyr országggyűlés tagja, ebből négy évig Orbán Viktor volt a miniszterelnökünk. Érthetetlenül hallgattam mindig az állítólagos diktátorról szóló hőzöngéseket. Tekintélye kétségtelen, de diktatúráról szó sincs. Itt van most ez a próbálkozás, hogy a bajban lévő önkormányzatokon az állam segítsen. Jó hírnek tartom, de magam is felvetettem, hogy a jól gazdálkodóknak is kellene valamiféle prémium. Ez a vita értelemszerűen a frakcióban is kitört. A probléma annyira logikus, hogy nem is értem, miért nem csapott le az ellenzék. De hála Isten nem tette. Most az olvassuk, hogy a kormánypártok hétfő délelőtti frakcióülésén néhány képviselő szóvá tette, hogy mi lesz azokkal az önkormányzatokkal, amelyek nem adósodtak el, felelősen gazdálkodtak az elmúlt években. Az egyik felszólaló Balla Mihály volt, aki 1998 óta mindig egyéniben szerzett mandátumot Balassagyarmaton. Balla az Indexnek azt mondta: a képviselőcsoport előtt arról beszélt, hogy nemcsak az eladósodott, hanem a nullszaldós, illetve pozitív mérleget felmutató önkormányzatokat is segíteni kellene. A képviselőknek november 7-éig van módjuk javaslatokat tenni a jó megoldás érdekében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
négyzetgyök
2012. október 31. 11:54
Ter Surian elvtárs! Baltád van?
Yuing
2012. október 31. 11:28
Orbán gondolatai : "A dolgaimba nincs belepofázás." Sem itthonról, sem külföldről. Csak előre van menekülési út, a hátam mögött minden felégetve. Ez máris ad egyfajta felszabadultság érzetet, nem kell számolni következményekkel, hiszen azok úgyis elviselhetetlenek lennének, lehetetlen, hogy bekövetkezzenek. Viktor értsd már meg végre, hogy véged van! Akármit is csinálsz, megtaláljuk a (látszólag) jogállami módját annak, hogy amit nagy nehezen felépítettél, a kisujjunkkal megbökve két másodperc alatt összedőljön.
doktornyugger
2012. október 31. 11:09
Tisztelt Képviselő Úr ! Ön persze azt gondol, amit akar, én viszont azt gondolom, hogy fel kéne frissíteni anyanyelv-tudását. Értetlenül állok az előtt, hogy Ön érthetetlenül hallgat... "Érthetetlenül hallgattam mindig az állítólagos diktátorról szóló hőzöngéseket. "
tarackos
2012. október 31. 10:58
Ennek megint csak se füle se farka...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!