Lakiteleki örökség

„Mit is szögezett le nyilatkozatában 1987. szeptember 27-én a magyar szellemi élet több mint másfél száz tagja Lakiteleken? A többi között azt, hogy: »A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos. Összeomlással fenyegető gazdasági válságnak néz elébe. A magyar etnikumot példátlan széttagoltság sújtja. Nemzetünknek nincs közösen vállalható jövőképe.« Majd úgy folytatódott a nyilatkozat, hogy közmegegyezés szükséges, csak társadalmi összefogással, annak részvételével lehet megoldani a válságot. Ezt a nyilatkozatot akár 2010-ben is kiadhatták volna, a választások előtt is, a nyolc évig tartó szocialista-szabaddemokrata hatalomgyakorlás idején, amely gazdaságilag, politikailag és morálisan csaknem kivéreztette hazánkat. A Fidesz–KDNP pártszövetség pontosan azért kapta a választóktól a kétharmados bizalmat, hogy kivezesse a válságból, s talpra állítsa az országot.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor és sokan mások magukénak érzik a lakiteleki sátrat, és a találkozó szellemiségét, még ha fizikailag nem is voltak ott. Áder János viszont ott volt, nem véletlenül jelentette ki köztársasági elnökünk, hogy éppen az volt a sátor történelmi érdeme, hogy a résztvevők nem engedték magukat lebeszélni arról, hogy hazájuk javára cselekedjenek. S ez a tanulság a mának is szól, hogy nem szabad feladni. Még ha az konfrontációval és veszélyekkel is jár. Hit és bátorság kellett a huszonöt évvel ezelőtti jelenléthez. Börtönre, elhallgattatásra számíthattak az ellenállók, az írók szilenciumot kaptak, ha szembeszálltak a hatalommal vagy kritizálták a rendszert. Ott, a lakiteleki sátorban fogalmazták meg először, hogy Kádárnak mennie kell. Dénes János ötvenhatos elítélt ezzel a kijelentésével akkor is a szabadságát kockáztatta.”