Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
A 168 Óra „csökkenő erőforrásaival” nem terhelem az olvasót, inkább azon tűnődöm: ha úgy alakul a helyzet, vajon lesz-e ismét újságírói szolidaritás?
„Érdekes írást közöl októberi számában a Mozgó Világ Vörös T. Károlytól, a Népszabadság volt főszerkesztőjétől, aki a magyar médiahelyzetet elemzi az nyolcvanas évek közepétől napjainkig. Az összegzés elhangzott a Szabadság és Reform Intézet Médiaszabadság című konferenciáján, ha ott lettem volna, talán megtapsolom. Vörös T. megállapításaival ugyanis egyetértek, jól érzékelteti a médiaviszonyok alakulását, helyzetértékelése megkérdőjelezhetetlen: »A rendszerváltás utáni több mint húsz év legsúlyosabb következménye, hogy az a presztízs, amely a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a magyar sajtót övezte, mára gyakorlatilag teljesen elporladt.«
Vörös T. írása higgadtan indokolja, illetve vezeti le, hogyan borult fel a médiaegyensúly, miként és miért tudta elfoglalni a politikai nyilvánosságot a jobboldali hatalom, és azzal sincs vitám, hogy »az egyensúlyt még valamennyire tartják a tradicionális és tartalmilag független lapok, mint a HVG, az Élet és Irodalom, a Magyar Narancs és a Népszabadság, valamint az elektronikus média területén a Klubrádió és az ATV – mindegyik csökkenő erőforrásokkal.«”