Magyarország, október 1.

„Aztán egy órával később megint behívtak a vezetőségi irodába. Gondoltam, hogy adminisztrációs egyeztetés lesz. Az egyik vezető azonban közölte, hogy nem tudnak tovább dolgozni velem, mivel közülük mindketten zsidók, az egyikük pedig még izraeli állampolgár is, azok a dolgok pedig, amiket a korábbi írásaimban kifejtettem, mint véleményt, nem teszik lehetővé a további közös munkát. S bár ők mélyen támogatják a szólás és vélemény szabadságát, és én is kiválóan dolgozok, a nekik leadott írásaim pedig talán az eddigi összes kollégáét felülmúlják, nem tudják eltűrni a jelenlétem, mivel ők zsidók, én pedig szerintük olyan véleményt vallok, amit nem lehet tolerálni. Így.

Én amellett érveltem, hogy a különböző vélemény és a közös munka - értelmezésem szerint - egymástól két teljesen eltérő dimenzió, ráadásul egy hete sem ismerjük egymást, így az eddigi, korábbi munkásságomból mélyreható következtetéseket levonni minimum prekoncepció, ám ennek ellenére és amellett, hogy mélyen tisztelik a vélemény szabadságát, nem tudják eltűrni az én véleményemet a munkahelyen.

Hiába érveltem, hogy az önéletrajzomban feketén-fehéren beleírtam, hogy hol dolgoztam eddig, hiába mondtam, hogy nagyapám megjárta Dachaut, hiába mondtam, hogy az ő apját a nyilasok tették vagonra a Bajcsy-Zsilinszky-féle ellenállási mozgalomban való részvételéért, hiába fejtettem ki, hogy milyen szabad szellemű vagyok, hogy milyen bonyolult nézetrendszer szerint gondolkodom, hogy hány és hány zsidó barátom van a filmcsillagtól a tóramásolóig, akikkel amellett poharazom rendszeresen a legjobbakat, hogy pontosan tudjuk egymásról, mennyire eltérőek a nézeteink bizonyos kérdésekben, ők már meghozták a döntésüket. Mert amellett, hogy nagyon tisztelik a vélemény szabadságát, nem tudnak velem úgy dolgozni, hogy tudják, milyen nézeteket vallok.

Kértem őket, hogy legalább hadd szedjem csokorba azon írásaimat, amik árnyalják a rólam kialakított képüket. Ők azt mondták, hogy nem tudnak együtt dolgozni valakivel, aki egy olyan blogon publikált, amelyik Izrael bojkottjára szólított fel. Hiába mondtam, hogy jelentkezésemet eleve az írásaimon keresztül tettem meg, hiába mondtam, hogy aki elindított az írói pályán, akinek utolsó tanítványa voltam és a legkisebb öccse, szintén zsidó volt, ők azt mondták, hogy aki ilyen politikai nézeteket vall, azzal nem tudnak egy légtérben lenni, de roppant megértőek és tisztelik a vélemény szabadságát. Végül megkérdeztem, hogy ez nem ugyanaz a helyzet, mint amikor hajdan (?) valakit azért nem vettek fel valahova dolgozni, mert zsidó volt? A válasz erre annyi volt: Az egy egészen más helyzet.

Így történt tehát, hogy 2012. Magyarországának október 1. napján, anyám születésének 55. évfordulóján egy óra munka után derékba törték a reményemet, visszasuvasztottak a bizonytalanságba, hogy 26 évesen továbbra sem tudom, merre tovább. És így esett az is, hogy 2012. Magyarországán politikai hovatartozásom és filozófiai meggyőződésem miatt kirúgtak arról a munkahelyről, ahova egy órával előbb vettek fel.”