Van egy jellemző tulajdonsága a Muse zenéjének. Ami az egyik embernek baromira tetszik benne, azt a másik szívből gyűlöli, de mindkét fél képes benne találni jó pillanatokat.
„Van egy jellemző tulajdonsága a Muse zenéjének. Ami az egyik embernek baromira tetszik benne, azt a másik szívből gyűlöli, de mindkét fél képes benne találni jó pillanatokat. Az angol Devon megyéből származó zenekar eklektikus világa az új The 2nd Law című nagylemezen inkább olyan, mintha egy felnőtt együttes gyermeki identitászavarral küszködne. Míg korábban összekötő kapcsokat véltünk felfedezni, most a különböző zenei formák élesen elválnak.
A Survival operarockjának pl. semmi köze a Madness softdubstepjéhez vagy az Animals radioheades merengéséhez. Még Matthew Bellamy dalszerző-frontember is másképpen énekel bennük, a hangzás is más, a hangulat is más. Legfeljebb annyi a közös, hogy mindegyikben van halvány rockos elem. Ezt a lemezt hallgatva tényleg értelmetlenné válik az album formátum erőltetése, és érdekesebb lett volna a számonkénti publikálás, de a zeneipar a mai napig erősebbnek látja a promóciót egy turné előtt, ha van egy lemez, amiről kicsit beszél a sajtó, mondjuk a londoni metróban osztogatott napi újságok fél oldalas kritikáiban, meg a Lángoló Gitárokon egy kiemelt cikkben. Ha tökösebb a Muse mögötti menedzsment, akkor egyszerűen csak elkezdi nyomni a zenekart a turnéra, és közben csepegteti a dalokat, a videómegosztók úgyis tele lesznek vele, az emberek úgyis beszélnek majd róla. A nagy cikkekről már régen elterelődött a hangsúly a közösségi oldalak társalgásaira. Ott pedig mindenképpen érdekes téma lesz a Muse, mert továbbra is fontos zenekar.
Mi is csak azért írunk nagyobb cikket erről a pár dalról, mert egymás után vannak. Azt már régóta tudjuk, hogy a Muse előszeretettel dolgozik mások hangzásával, így van itt Radiohead, U2, Queen, Led Zeppelin, Prince és még sorolhatnánk. A számok minősége már más kérdés. Vannak köztük jobbak, rosszabbak, vannak nagyon unalmasak, és nagyon szórakoztatók. Kevesebb a rossz. A legunalmasabb éppen az olimpia himnuszának szánt, de valójában nem himnikus és Muse-mércével mérve nagyon sablonos Survival. A két részes lezárás pedig teljesen értelmetlen, bár valószínűleg inkább bátor lépésnek szánták. Dubstepes elektronika instrumentális űrzenével, aztaaa.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A zongoraművész-zeneszerzővel Szent Filoména vértanúságáról, a tökéletes isteni tervről és az eddigi legnagyobb csatáját vívó emberiségről is beszélgettünk.
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
