„Magyarországon – a kilencvenes évek vitáit követően – konszenzus alakult ki abban a kérdésben, hogy az alkotmány végső értelmezője az Alkotmánybíróság. Arra azonban kevesebb figyelem összpontosult, hogy mi kötelezheti az alkotmány végső őrét.
A harmadik köztársaság alkotmánya alatt kirajzolódó alkotmánybírósági gyakorlatból egyértelmű, hogy nem létezhet korlátok nélküli közhatalom egy, az alkotmányosság értékeit magáénak tudó országban. Természetesen irányadó ez az Alkotmánybíróságra (AB) is. A két legmagasabb bírói fórum között zajló, közel két évtizedes közjogi csaták után elfogadottá vált az is, hogy a harmadik köztársaság alkotmánya – ahogyan az alaptörvény is – a hatalommegosztás értelmezési aspektusát Magyarországon kettéosztotta. Az alkotmány végső értelmezője az AB, az alkotmány alatti normák végső értelmezője a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria lett.
De vajon az alaptörvény végső értelmezési monopóliumának része-e annak meghatározása, hogy melyek az AB-ra kötelező források? Álláspontom szerint ésszerű keretek között igen. Ésszerű kereteken elsődlegesen azt értem, hogy általában a koherens alkotmányértelmezési módszer – és különösen a morális értelmezés – nem vezethet olyan eredményre, amely nyilvánvalóan ellentmond az alaptörvény tételes szabályának.”