„»Fogyik a magyar«, ahogy húsz évvel ezelőtt Fekete Gyula nagyon helyesen felemlegette, csak épp körberöhögtették, hogy mennyire XIX. századi és gyöpös, miként is tudna eligazodni a modern világ dolgaiban.
Aztán húsz év elteltével már jobban értjük, hogy nem Fekete Gyula időgépe ragadt benn a múltban, de a miénket berhelték meg. Fának lettünk vezetve, hogy az erdőt még véletlenül se vegyük észre. Hogy a nemzetfogyásra egyetlen másodpercig se tekintsünk olyan veszélyként, amely gazdasági krízisbe torkollhat, amely megfoszt bennünket önfenntartó képességünktől. Hogy higgyük el azt a hazugságot, hogy a természetes öngondoskodást, a reprodukciót társadalmi szinten is lehet pénzügyi tranzakciókkal helyettesíteni...
Kövér László arról beszélt, hogy a gyermekvállalást a magánszférából a köztérbe kell emelni, s nem azért, hogy bárki is presszió hatása alatt hozza meg családbővítő döntését, hanem hogy az állam mindenki által elismerten járulhasson hozzá a költségek elviseléséhez. Mert ha a gyermek csak magánjóként él a fejekben, és közhasznai nincsenek nyilvánvalóvá téve, akkor a vállalása épp olyan luxusa az életünknek, mint a vitorlásvásárlás vagy az oldtimerek gyűjtése.”