Krassó 80

„Romantikus remete, az ellenzék ellenzéke – ez csak két jelző, amellyel Krassó Györgyöt, a néhai ’56-os forradalmárt, a Magyar Október Párt egykori frontemberét illették. Az egykoron a kommunistáknál kezdő legendás ellenzéki nemcsak életében, hanem halála után is megosztotta az embereket. A Münnich Ferenc utca visszakeresztelésével a magyar politikai életbe berobbant Krassónak ugyanis egy időben állított emléket 2002-ben az akkor még regnáló Demszky Gábor főpolgármester, illetve az akkor még ifjúsági mozgalom Jobbik. 

Bezzeg életében nem volt ilyen népszerű az egykori forradalmár: radikalizmusa miatt jobboldalizták is a rendszerváltás hajnalán, ami persze ahhoz képest, hogy ma mit értünk ez alatt, hát őrület. Igaz, akkoriban, amikor a radikális és jobboldali jelzőket Krassó Györgyre aggatták, még ritkaság számba ment a szovjet csapatok távozásának követelése, illetve például a kerekasztal-tárgyalások elutasítása. Utóbbiról azt vallotta, hogy társadalmi felhatalmazás nélkül egyezkednek egyesek a komcsikkal, ami illegitim, mert senki nem hatalmazta fel a tárgyaló feleket a békés rendszerváltás levezénylésére. Épp ezért Krassó alkotmányozó nemzetgyűlést követelt, illetve olyan választást, ahol első körben két erőre lehetett volna szavazni: az utódpártra, illetve a demokratikus erőkre. Így képzelte az MSZP végleges kiiktatását a magyar politikai közéletből, de ez persze csak terv maradt, a nemzeti összefogás már az első szabad parlamenti választásokra sem jött össze.

Persze nem mindig nagy nemzeti összeborulásban látta a jövőt: 14 évesen, 1946-ban például korkedvezménnyel lett az akkori kommunista párt tagja. De ő nem egyszerű lózungnak vélte azt, hogy a vezető szerep a munkásosztályé, félbehagyva a gimnáziumot és elment Csepelre horizontál -esztergályosnak.  Ennek folyományaként érettségi nélkül kezdhetett bele később egyetemi tanulmányaiba a Közgázon, amit akkoriban Marxnak hívtak. Persze végeznie már csak a hetvenes években sikerült, mert „destruktív magatartás” miatt kizárták a pártból és megfosztották egyetemi ösztöndíjától, az egyetemről pedig hasonló okokból ’55-ben távolították el. ’56-ban fegyverrel harcolt a rádiónál, amiért már a forradalom alatt hat napra bebörtönözte az ÁVO, de Nagy Imre amnesztiája október 30-án szabadította.”