Búcsú Magyarországtól

„Miért dönt úgy egy fiatal, tehetséges és sikeres magyar, hogy más országban kezd teljesen új életet? Legtöbben azt a választ adják, hogy a pénzügyi okok miatt: jobbak a fizetések. Ez igaz, de indoknak kevés. Csupán a teljes kilátástalanság esetén lesz az emigráció legfontosabb mozgatórugója a pénz. A legfontosabb indokok nem számszerűsíthetők és nem férnek bele Excel-táblákba.

A mindent átható és átitató provincializmus és cinizmus, amely megmérgezi a kreatív és értelmes fiatalok gondolkodását, nehezen megfogható. Leírhatatlan, mégis mindannyian érezzük, és jellemtől függően valamennyien részesei vagyunk. Évekig próbálkoztam azzal, amivel a legtöbb kortársam: felépíteni egy baráti védőburkot. Egy mikroközösséget, amely immunitást ad a körülöttünk tomboló, elképesztően igénytelen közgondolkodás ellen. Ez azonban szélmalomharc, mert előbb vagy utóbb a lelkesedés utolsó szikráját is kiöli az emberből a mélybe rántó kilátástalanság. Mindenhol ott van: a boltban, amikor szolgáltatni képtelen eladók beszélnek a vásárolni képtelen emberekhez. A járműveken, ahol közlekedni képtelen emberek zsúfolódnak össze türelemre képtelen emberekkel. A hétköznapi élet mellett a szakmai és üzleti közösségeket is áthatja a provincialitás, a korrupció, a tipikus magyaros »okoskodás«. Ezek mind a kilátástalanságból táplálkozó emberi feszültségekben jelentkeznek. Feszült a levegő, amit belélegzünk.

Rengetegen mennek el, mert kiszámíthatatlanok a pénzügyeik. De a tervezésre alkalmatlan életkörülmények nem csupán csak bevétel-kiadás alapján értelmezhetőek. Hogyan tervezzen bárki is egy olyan országban hosszú távra, amely annyira instabil mind gazdaságilag, mind politikailag, hogy az ember azon se lepődne meg, ha másnap statáriális kijárási tilalmat és kenyérjegyeket vezetnének be. Persze arra is hasonlóak az esélyek, hogy a régió éllovasává válva a demokrácia keleti bástyája lesz az ország. Jó, erre mégis csak kevesebb esély van...”