Miért nem megyek a Millára?

2012. október 15. 11:21

A Milla nem elősegíti a demokratikus erők összefogását, hanem akadályozza azt. Gátjává válhat ezzel annak, hogy megszabadulhassunk Orbán önkényuralmától.

2012. október 15. 11:21
Bauer Tamás
NOL

„Lehetne azt mondani: nekünk nem rokonszenvesek a korábban kormányzók, új, tiszta politikai erőre van szükség, és ha a régiek is jelen vannak, ám próbáljunk külön, egymással versengve állítani ütőképes alternatívát az Orbán-kormánnyal szemben. Lehetne így eljárni, ha Magyarországon arányos választási rendszer lenne, mint például Szlovákiában, ahol egymás mellett indultak a választásokon azok, akik egykor Meciar, később Fico leváltására törekedtek. Lehetne így eljárni, ha ma is a korábbi kétfordulós rendszer lenne nálunk érvényben, és elég lenne a második fordulóban szövetkezniük a kormány leváltására törekvőknek. Csakhogy a Fidesz éppen azért vezetett be egyfordulós, az eddiginél is aránytalanabb választási rendszert, hogy a leváltására törekvők egymás közti ellentéteire építve maradhasson meg a hatalomban.

Akinek valóban fontos, hogy az ország megszabaduljon az Orbán-rendszertől, az ebben a helyzetben nem utasíthatja el az együttműködést senkivel, aki a demokratikus értékrendet, az európaiságot képviseli. Az MSZP és a DK pedig – az LMP-hez hasonlóan – ilyen politikai erő. Nagygyűléseiken kevesebben vannak, mint a Milla rendezvényein, viszont – a közvéleménykutatások és az időközi választások eredményeiből ítélve – választók százezrei állnak mögöttük. Nélkülük nem lehet megszabadulni Orbántól, s nem lehet utána működő demokratikus jogállamot építeni, sikeresen kormányozni Magyarországon.

Amikor a Milla kizárja a demokratikus pártok politikusait a számukra partnerképes szereplők köréből, nem oldja választók százezreinek ellenérzéseit a pártokkal szemben, hanem megbélyegző gesztusával megerősíti azokat. Nem elősegíti a demokratikus erők összefogását, a választóknak a Fidesszel szembeni mozgósítását, hanem akadályozza azt. Gátjává válhat ezzel annak, hogy megszabadulhassunk Orbán önkényuralmától. Ezért maradok távol a tüntetésétől.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
maniac13
2012. október 15. 22:05
Az okfejtésben alapjában vége igaza is van, csak hát ott sántít a dolog, hogy az MSZP-t és a DK-t nevezi a "demokratikus pártoknak", és innentől kezdve erősen hiteltelenné válik az egész. Persze már akinél ennek szerzőnek volt még hitele..
imres
2012. október 15. 21:50
Nézd Bauer elvtárs! Ma többedmagaddal kellemes perceket szereztél nekem és még jónéhány honfitársamnak. Köszönjük. De Bauer elvtárs! Azon el kellene gondolkodnotok, hogy hosszú ideje imamalom-szerűen csak az Orbántakaroggy variációit zengitek. Elméletben jók vagytok, hiszen minden egyes alkalommal elhangzik, hogy ennél több kell. Szegény Vadai is megpróbálkozott némi magyarázattal, de nála az IQ probléma erősen kiütközött. Na szóval. Elméletben tudjátok, hogy több kellene. Még annál is több. Itt most szerencsétlen pártelnököd országjárására gondolok, aminek semmi értelme. Kellene program. Meg egyeztetés. Meg összefogás. Erre mit látok? Arra buzdítasz, hogy ne menjen el. Senki. Tőletek. Olyan ez, mint a későnyári, naplementébe hajló ovis homokozó. Nem így gondolod?
peninsulavaldes
2012. október 15. 20:18
És öntől, hogy lehetne megszabadulni tisztelt Bauer Tamás?
Lenin László
2012. október 15. 19:09
tgm után most bauel. Hová vezet ez elvársak? Kerítek egy 100-as zsepit
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!