Szeretem, ha mindenki a saját képére formálja a számokat

„Külföldön már jó ideje ismert gyakorlat, hogy egy-egy híres, régebbi lemez előtt tisztelegnek mai előadók egy tribute lemezzel. A Naphoz Holddal kinek jutott az eszébe?

Nekem. Én a Stereogum nevű amerikai zenei oldal hasonló kezdeményezéseit ismertem. Ők megcsináltak egy sor emblematikus lemezt így: az OK Computert, az Automatic For The People-t vagy Björktől a Postot, mai zenekarok közreműködésével. Körülbelül két éve jutott eszembe, hogy ezt meg kéne csinálni itthon is, de mint általában a nagy tervekkel, ezzel is úgy voltam, hogy életem végéig csak beszélni fogok róla. Aztán idén tavasszal rájöttem, hogy semmiből sem áll megkeresni néhány zenekart és elindítani ezt az egészet. Végül Lang Ádámmal [Halál Judit zenekar, a Quart külsős szerzője] együtt kezdtük szervezni: voltak zenekarok, amelyeket ő ismert, másokat én hoztam, és voltak olyanok is, amelyekkel egyikünknek sem volt addig kapcsolata. Nem akartuk ugyanis, hogy csak egy körből - ebből az ún. magyar hálószobapopból - kerüljenek ki a résztvevők. Szerencsére mindenki azonnal benne volt.

Hol kapcsolódott be ebbe maga a Kispál és a Borz zenekar?

Azt tudni kell, hogy ez amilyen naiv és jó szándékú kezdeményezés volt, olyannyira nem volt mentes a gyermekbetegségektől sem, így például én sokáig nem tudtam, hogy akkor is végig kell járni a hivatalos engedélyezési folyamatot, ha olyan kiadványt csinálunk, ami nem kerül kereskedelmi forgalomba. Számunkra ez csak a végén derült ki, úgyhogy meg kellett szerezni a Kispál és a Borz hozzájárulását, de ez nagyon könnyen ment: mind a zeneműkiadói jogokat birtokló Megadó Kiadó, mind pedig a szerzők - tehát Lovasi András, Kispál András és Bräutigam Gábor - nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Eddig nem mondtak a lemezről semmit, bár amúgy is a közönség véleményére lennék elsősorban kíváncsi.

Az azért borítékolható, hogy lesz pár szám, ami ki fogja csapni a biztosítékot a rajongóknál.

Biztos vagyok benne, hogy a régi rajongók egy részének biztos nem fog tetszeni, de az ilyen kiadványoknál ez elkerülhetetlen. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ezek a lemezek érinthetetlenek és inkább ne is nyúljunk hozzájuk, és ez természetes is. Én viszont pont annak örültem nagyon, hogy a legtöbb előadó zsigerből ráérzett arra, hogy milyen szerintem egy jó feldolgozás: az ugyanis nem feldolgozáslemez, ha a számokat egy az egyben ugyanúgy játsszák el. Én azt szeretem, ha mindenki a saját képére formálja ezeket a számokat, és nagyon örülök, hogy ez ilyen sok mindenkinek sikerült. A női előadók például kivétel nélkül kitettek magukért.”