Magyar Takarékbank?

 „A pénzközvetítés mindig is a világ egyik legjobb üzlete volt, ám a hazánkban bankokat vásároló nyugat-európai pénzintézetek kétszeresen is jó üzletet köthettek: egyrészt jutányos áron szerezték meg a piacunkat, másrészt a régió legmagasabb kamatkülönbözetével (a betét- és a hitelkamatai közötti rés) közel tíz évig működtették a pénzszivatytyút az itteni leányvállalatoktól a külföldi anyabankokhoz.

Kétségtelen, hogy kiépítették azt a pénzügyi infrastruktúrát, amelyre egy állami banknak aligha lett volna akkor lehetősége, sőt, a technológiai fejlesztéseket, korszerűsítést is elvégezték. Mégis, az azóta eltelt idő azt igazolja, hogy a szocialista érában kialkudott privatizációs feltételek olyan helyzetet teremtettek, hogy a bankok visszaélhettek az állam akkori szorult helyzetével. Ez a kiszolgáltatottság alapozta meg, hogy amikor már az óriási kamatkülönbözet sem volt elég a külföldieknek, akkor elindították a bomba üzletnek vélt svájci frank alapú hitelezést. Ám az már a magyar bankfelügyeleteken múlt, hogy – akarva vagy akaratlanul? – nem korlátozták időben ezt a tevékenységet a régió összes többi államától eltérően.

A felügyeleteknek az sem tűnt fel, hogy a pénzintézetek lényegében csak kartellként működve, vagyis az egymás közti valós versenyt kizárva tarthatták fenn a kedvező státusukat. Végül álljon itt a Harvard és a Cambridge-i Egyetem kutatóinak tanulmánya a kelet-közép-európai privatizációról, amely szerint »a tömeges, gyors, és erőltetett magánosítás kézigránátként hatott«. Ideje összeszedni a romokat, és apránként, akár öt százalékonként megalkotni egy másfajta pénzszektort, amely már nem csak a bankok érdekeit szolgálja.”