Észtek: többet ésszel, mint erővel

Keletről felhőkarcolók, nyugatról középkori tornyok keretezik a tallinni kikötőt, ahogy a hajók az észt fővároshoz közelednek. Két balti fénykor jelképei ezek: Észtország, Lettország és Litvánia az orosz/szovjet elnyomás után újra saját útjukat járhatják. Jó húsz éve egy startvonalról indultak, de mára annyira szétfejlődtek, hogy érdemes őket külön-külön kezelni. Közülük is egyértelműen Észtország a legsikeresebb – de miből áll északi rokonaink receptje?

„Soha többé egyedül” – mondta júliusban Andrus Ansip észt miniszterelnök, kijelölve hazája helyét a szorosabbra fonódó európai integrációban. Miután Észtország legfelsőbb bírósága a hazai joggal összhangban állónak találta az Európai Stabilitási Mechanizmushoz való csatlakozást, Ansip úgy fogalmazott: „a szuverenitásunkat együttműködéssel és nem izolációval védjük”. Az északi ország 2011 elején vált az eurózóna tagjává – egyes elemzők szerint az övék volt az utolsó jegy a Titanicra. Azóta viszont – szemben a szirénhangokkal és az általános európai válsághangulattal – Észtország éppen a válságból való kilábalásra tudta felhasználni az eurózóna-tagságát. Ez pedig összhangban van az észtek nagy többségének kimondott-kimondatlan vágyával: elszakadni a posztkommunista valóságtól, s minden erőfeszítéssel a Nyugat részévé válni.

Az észtek az elmúlt húsz évben politikailag és gazdaságilag, kulturálisan és életmódilag is egyre gyorsuló sebességgel távolodtak el a kelet-európai viszonyoktól, és eszük ágában sincs visszatérni oda. 1999-ben Toomas Hendrik Ilves akkori külügyminiszter (ma Észtország elnöke) megfogalmazta az ország önképét: „Észtország egy nordikus ország”. Skrupulusok nélkül másolták le a skandinávok, különösen Finnország sikeres megoldásait. A 2005 óta hivatalban lévő Andrus Ansip miniszterelnök immár a harmadik kormánya élén kormányozza jól a kis balti ország hajóját. Bár a kétezres évekbeli gazdasági boom után Ansip vezényelte le a válságkezelő megszorításokat is, a jobboldali liberális Reformpártból és a konzervatív Pro Patria-Res Publica szövetségből álló koalíció tavaly elnyerte a választók bizalmát, míg a balliberális erők ellenzékben maradtak.

A GDP a 2009-es megzuhanás után 2011-ben újra közel 8 százalékkal növekedett, az államadósság 6 százalékon áll, míg a 2011-es költségvetés 1 százalékos többlettel zárult. Észtország egyes előrejelzések szerint az egy főre jutó GDP-vel 2025-re utolérheti a skandináv országokat. A balti állam a digitalizációban is a világ élvonalában halad: az elektronikus közigazgatás és az IT-technológia kevés országban szolgálja olyan széles körben a polgárokat, mint Észtországban.

A nyitott és rugalmas Észtországnak persze megvannak a maga árnyoldalai: relatíve magas az infláció (4 %) és a munkanélküliség (11 %) is. Nemzeti frusztrációt okoz, hogy drasztikusan csökken a születések száma, és elnéptelenedik a vidék: 1,3 millióan laknak egy fél magyarországnyi területen, a kormány támogatásokkal próbálja rurális területeken tartani a városokba tartó vidékieket.

A népesség 25 százalékát kitevő oroszok helyzete még mindig megoldatlan: a szovjet megszállás idején 23 ezerről 475 ezerre nőtt a számuk, ma 345 ezerre becsülik őket. A belső és nemzetközi észt-orosz viszonyok Észtország legneuralgikusabb problémáját jelentik, elég csak a tallinni szovjet hősi emlékmű 2007-es eltávolítására és azt ezt követő, Oroszországból érkező cybertámadásra utalni. Mart Laar korábbi észt miniszterelnök a Heti Válasznak adott 2009-es interjújában gyarmatosítóknak nevezte az észtországi oroszokat, s így gondolkodik az észtek nagy többsége is. A függetlenné vált Észtország nyelv- és történelemismereti vizsgához, valamint hűségeskühöz kötötte az állampolgárság megadását, és a lakosság 7 százaléka még ma sem teljes jogú észt állampolgár. Mára enyhültek a húsz évvel ezelőtti feszültségek, de most is párhuzamos társadalmat alkotnak az észtek és az oroszok.

Tallinn takaros utcáin vagy a rendezett észt vidékeken járva azonban nem látszanak ezek a feszültségek: Észtország a jövőre fókuszál, ami nem is meglepő: az évszázadok során mindig német, svéd avagy orosz uralom alatt álló észtek történelmük immár leghosszabb független szakaszát élik meg, kilátásaik pedig folyamatosan javulnak.