Kivágják a maguk szeletét a győzelem tortájából

„Vázába tette otthon a megbánás rózsáit?

A virágokat, amelyeket jelképesen minden bántalmazott nevében átvettem, elviszem a temetőbe, és leteszem az édesanyám sírjára. Ő már nincs velünk, de szívbetegként is járta az aluljárókat és gyűjtötte az aláírásokat a családon belüli bántalmazás ellen. Tette azok helyett, akik nem vettek részt a kezdetben kilátástalannak tűnő munkában.

Kik voltak a segítői az édesanyján kívül a 106 ezer aláírás összegyűjtésében?

Civilek. Az erre a problémára szakosodott szervezetek, amelyek már hosszú évek óta foglalkoznak a családon belüli erőszakkal, ők nem. Most mindenütt nyilatkoznak, kivágják a maguk szeletét a győzelem tortájából. Tisztelet a kivételnek, de kérdezem, mit értek el azokból a milliókból, amit erre az unióból és az államtól felvettek. Sokakkal szemben nekem nem éltetni volt érdekem a problémát, hanem megoldani. Én béreltem egy postafiókot, hogy ennyi ember nevében felszólaljak. Az Avon később csatlakozott, ők támogattak, és köszönöm azoknak a közéleti személyiségeknek is, akik az ügy mellé álltak. (...)

Mi késztette az aláírásgyűjtésre?

Még 2005-ben találtam rá egy ENSZ-dokumentumra, amely arra kérte az akkori magyar kormányt, tegye önálló törvényi tényállássá a családon belüli erőszakot. Ez az irat és egy 2010-ben történt tragédia, nevezetesen, hogy egy 11 éves gyermek belehalt az otthoni bántalmazásba, indította el a küzdelmemet, amely úgy tűnik, végre talán beérik. Nem akartam, hogy több emberáldozat legyen, és talán most tettem efelé egy lépést. 2010-ben valamennyivel kevesebb, mint ötvenezer aláírást gyűjtöttünk össze, így nem sikerült felhívni a jelzőrendszeri hiányosságokra sem a közvélemény figyelmét.”