Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)

Az abszolút többség szerint egyértelmű, kire nem szabad bízni Magyarország vezetését.

Néha már szemkontaktust sem merek létesíteni, mert félek, hogy az pedofíliának számítana. Egy időben trendi volt, hogy a lányok a mellükre kérjenek autogramot. Interjú.
„Nem ciki ez az állandó bácsizás?
Dévényi Tibor: Vágó Pista adta nekem ezt a nevet, mert a Három kívánságban minden gyerek bácsizott. Két lehetőségem volt: vagy kikérem magamnak, vagy ráteszek még egy lapáttal erre az imázsra. Utóbbit választottam, és nem bántam meg: akik akkoriban azt mondták, hogy butaság bácsiztatnom magam, azok ma már mind bácsik. Én meg idén nyáron dj.-ként végigjártam az összes fesztivált, július 27-én, London közepén pedig fiatalok ezrei üvöltötték a nevem. Engem ez tart fiatalon.
Hogyan kezdődött a retróőrület?
Meghívtak egy gólyatáborba zenélni. Arra gondoltam, hogy ez vérciki, beállok Uhrin Benedek és Kiszel Tünde mellé a sorba. Egy órát kértek tőlem, de még hajnal négykor sem bírtam hazamenni. Akkor döbbentem rá, hogy a retróval bármit el lehet adni. Divatba jöttem. És nem a harmincasok őrjöngenek a bulijaimon, hanem a 18-20 évesek, akiknek már fogalmuk sincs, mi az a Három kívánság.
Hogy viselkednek ilyenkor a tinilányok?
Háát, néha már szemkontaktust sem merek létesíteni, mert félek, hogy az pedofíliának számítana. Egy időben trendi volt, hogy felhúzzák a pólójukat, és a mellükre kérjenek autogramot. A kortársaimnak akkor remeg a keze, amikor megkapják a nyugdíjat, nekem akkor, amikor keblekre dedikálok.”