Nem érdemlünk ennél jobb BKV-t

„Figyeljünk oda kivételesen egy kicsit a jóra. Az egy hónap alatt ültem gyönyörűen ketyegő Rába-hathengeressel délcegen, füstmentesen közlekedő egészséges kétszázas Ikaruson. Utaztam a negyven fokban huszonnégy egész két tized fokra klimatizált Volvóval. Közben elolvastam két novellát. Csúcsforgalomban eljutottam Krisztinavárosból az Örsre húsz perc alatt. Két sör után. De erről nem divat beszélni. (...)

Meggyőződésem, hogy ezek az unásig ismételt fekélyek csak a tünetek, az igazi baj valahol a BKV mélyén rejtőzik. Ahová egyáltalán nem látunk be. A lefüggönyzött szobákban, ahol nem a magyar járműgyártók javára dőlnek el a busztenderek, ahol a metróépítést képesek elnyújtani az apokalipszis eljöttéig, ahol belenyugszanak, hogy a sofőrök inkább hektószám döntsék az olajat a szétkopott motorokba, minthogy rendesen karban tartsák a járműparkot. Ezért menekülnek a tisztességes, hozzáértő szakemberek hajukat tépve a vállalattól, mert képtelenek elviselni a dilettantizmust és az egész hierarchiát átitató tömény bűzt, ami a közmondásos hal fejéből árad.

De utasként mit várunk? Alacsonypadlós, Euro 5-ös buszokat? Vadiúj gyorsvasutat? Csitti-fitti szerelvényeket mindenhová, ionizált, hűtött levegőt a brokáttal kárpitozott fotelok köré? Nézzünk már körül, egy tökig eladósodott, velejéig korrupt, álszent populisták vezette, gazdaságilag leszakadt közép-kelet európai államban élünk, nem a svéd felföldön. Tényleg azt várjuk, hogy egy hatékonyan működő, átlátható, nyugat-európai szolgáltatásokat nyújtó tömegközlekedésünk legyen? Olyan ez, mint amikor elhisszük, hogy nekünk jár az új Suzuki. Jár a nagy, büdös.”