Nagy dobás lesz a szigeti 11 órás koncert

2012. augusztus 03. 09:54

Van egy mélységesen mély kincsestár, amelyből a saját érdekünkben mindig meríteni kellene és ezt az örökséget meg kell próbálnunk életben tartani, életre kelteni. Interjú.

2012. augusztus 03. 09:54
Presser Gábor
Népszava

-A főszponzor, mint hallottuk, kihátrált a rendezvény mögül. Viszont a rendezvény mégis megkettőződött, azaz idén két Magyar Dal Napja lesz. Egyik augusztus 5-én a Sziget mínusz 2-ik napján, a másik szeptember 9-én, a hagyományos időpontban. Hogy van ez?

-A Sziget adott először otthont a Magyar Dal Napjának 2008-ban és ez nagyon szép gesztus volt. Az ötödik megrendezését ünneplő Magyar Dal Napját ismét befogadja a Sziget, amely idén épp huszadszor nyit - most épp velünk. A két évfordulóra tekintettel augusztus 5-én, vasárnap közösen ünnepelünk, megelőlegezendő a hagyományosan szeptember második vasárnapjára eső dal-napot. Az augusztus 5-i rendezvény teljes egészében a Sziget szervezése, s a bevétel egy részét megkapjuk, ezzel is segítendő a szeptemberi koncertek megvalósulását. Az eddigi főszponzorunknak pedig mindig hálásak leszünk, nélkülük most nem tarthatnánk itt.

-A két dal-ünnep különbözik majd egymástól, de személy szerint mit tart lényegesnek abban, hogy a mostanira miért menjenek el az emberek a Szigetre?


-A gálaműsor teljesen más jellegű, mint az országos dal-ünnep. Ez hasonlít az első Magyar Dal napi koncertre, együtt lép fel a magyar előadóművészet színe-javának egy tekintélyes része. Több mint hetven produkció áll a Sziget Nagyszínpadára. A szeptember 9-i országos ünnepen pedig majd sok színpadon, sokféle gondolat mentén, sokféle stílusban szólalnak meg az előadók. Nem csak a könnyűzenészek, hanem a komolyzenészek, népzenészek is. A Sziget egy nagy összefoglaló koncertet szervez, és mint mindig, a szervező joga, hogy hogyan állítja össze a műsort. A Magyar Dal Napja »központjaként« soha nem szólunk bele a különböző műsorok összeállításába, így a Szigetébe sem. De azt már látni a listáról, hogy megint fantasztikusan nagy dobás lesz a szigeti 11 órás monstre koncert. Déltől tart majd éjjel 11 óráig, és mint az első alkalommal, most is közös énekléssel, a Csillagok, csillagok című népdallal ér véget a rendezvény. Olyan lesz, mint egy nagy családi majális. (...)

-Egy nyilatkozatában azt mondta, a Magyar Dal Napja alkalom, hogy kinyissuk a kincsesládát.

-Úgy gondolom, a Magyar Dal Napja dolga az, hogy ne hagyjuk az enyészetnek a hagyományainkat, legyen az komolyzenei dal, versmegzenésítés, népdal, vagy rockzene. Lassan ötven éves a magyar rockdal - az első Illés lemezekre gondolok. A hatvanas évek közepe felé születtek azok a Szörényi-Bródy számok, amelyek sokunk meghatározó élményét jelentették és nekem is inspirálóim voltak. Már ezeket sem ismerjük igazán. Azt gondolom, itt van egy mélységesen mély kincsestár, amelyből a saját érdekünkben mindig meríteni kellene és ezt az örökséget meg kell próbálnunk életben tartani, életre kelteni. És persze a ma születő dalokra felhívni a figyelmet...”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GáborGábor
2012. augusztus 10. 16:25
Köszönet Pressernek a Magyar Dal Napjáért (meg az egész életművéért) pár éve voltam kint, fantasztikus élmény volt, maximális riszpekt!!!
GáborGábor
2012. augusztus 07. 21:28
Cseh Tamással kapcsolatos véleményedet maximálisan osztom, de az élet nem állhat meg, és szerencsére Tamáson túl is születtek fantasztikus dalok az elmúlt évtizedekben, amiket érdemes feleleveníteni. Kint voltam, és nagyrészt igazolva látom az előbbieket, bár ha még élne Cseh Tamás, akkor én is inkább az Ő koncertjére mentem volna... Azért szerencsére így is nagyon színvonalas programban volt részük a kilátogatóknak...
smogger
2012. augusztus 06. 16:27
Bobber nagy a pofád..Pofán baszlak a mankóddal, vén majom!
trendo
2012. augusztus 06. 08:58
A magam részéről tiszteletben tartom az ízlésedet, a régi latin mondás értelmében. Az én magánvéleményem viszont az, hogy Cseh Tamás sikere min. 80%-ban a Bereményi Gézának köszönhető, akikről sokan hajlamosak megfeledkezni. A Sziget meg sokaknak maga a fiatalság. Ha neked szar, ekkor ne kóstolj bele! OFF: Berki Krisztián aranyérmes Londonban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!